Tatyjana Minnijahmetova könyve egyedülálló a magyar könyvkiadásban. A szerző ugyanis maga is udmurt, a keresztény térítés elől a Kámától kelet-re menekült ősök leszármazottja. Tanulmányai rítustanulmányok, vagyis Minnijahmetova a naptári szokásokhoz, az emberélet fordulóihoz kapcsolódó szokásokkal, a szent helyekkel, a gyógyítással kapcsolatos rítusokkal foglalkozik, illetve a háznak és részeinek (például a kút és a fürdőház) rituális, szakrális aspektusait mutatja be.

A magyar társadalolmtudományi könyvkiadás nagy adósságai közé tartozik a 20. század elejének klasszikus vallásantropológiai értekezése, Arnold van Gennep Átmeneti rítusok című műve. Noha közel száz évvel ezelőtti (1909) megjelenése óta a rítuskutatás egyik alapművévé (és nyomában az "átmeneti rítus" fogalma mára általánosan bevett terminus technicusszá) vált, a magyar olvasóközönség számára mindeddig nem volt hozzáférhető magyar nyelven.

A Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe rendhagyó mű. Bár egyetemi tankönyvnek íródott, valójában jóval több, mint amit a „bevezetés" cím sugall. Benne a 20. századi szociálantropológia egyik legnagyobb mestere, a rokonságkutatás két legfontosabb irányzatának, a Rivers tői Radcliffe-Brownig húzódó angolszász strukturalista-funkcionalista, valamint az ezt követő, Lévi-Strauss nevével fémjelzett (francia) strukturalista iskolának a műhelyébe vezeti be olvasóit - széles és személyes látképet adva ezen keresztül az antropológiai kutatások alfájának és ómegájának számító rokonságkutatások fő kérdéseiről, módszertanáról, eddigi eredményeiről és napjainkban zajló, heves szakmai vitáiról.

A trinitológia alapjaihoz kötődő koncepció a magyar székelyföldi Boldogasszony-kultuszt, a néphagyományban is átörökített elemeit (Babba-Mária) a mezopotámiai kultusszal "villantja" össze.

E kötet írásai egy, a magyar és nemzetközi kutatásban eddig teljesen ismeretlen vietnami hegyi nemzetiség, a brúk kultúrájával ismertetik meg az olvasót. Szerzőjük egyike azon – kis számú – magyar etnológusoknak / kulturális antropológusoknak, akik Európán kívüli „törzsi” társadalmakban végeztek hosszú időtartamú terepmunkát. 1985–1989 között több mint másfél évet töltött a világ néprajzi-nyelvi-kulturális szempontból talán legkevésbé ismert területeinek egyikén, Délkelet-Ázsiában, a közép-vietnami felföldön, egy brú faluban.

"Húsz éve jártam először Nyugat-Szibériában, és tizenkét év intenzív kapcsolat fűz a Szinja folyó mentén lakó hanti csoporthoz. Életem részévé váltak, és ők is számon tartanak engem. A kulturális antropológia résztvevő megfigyelésen alapuló módszere azt követeli a kutatótól, hogy merüljön bele minél jobban a másik kultúrába, s közben külső szemlélőként figyelje azt. Ezt a pszichés terhet mindenki a maga módján dolgozza fel, de előbb-utóbb szembesülni kell a határokkal. Én úgy döntöttem, hogy belépek a hanti világba. Kutatóból feleséggé, szomszédasszonnyá, vendégből háziasszonnyá, magányos idegenből szinjai hanti gyermek anyjává, ösztöndíjasból háztartásbelivé váltam."