A kötet tanulmányai különböző tudományos diszciplínák, filozófiai iskolák és problémák kapcsán megvizsgálják, hogy az adott esetben milyen értelemben beszélhetünk emergenciáról, illetve, hogy milyen elképzelések fogalmazódnak meg a világ rétegzett felépítésével kapcsolatban.

 

A „más elmék” néven ismert filozófiai probléma régóta – legalábbis Descartes óta – a filozófia egyik állandó, újból és újból visszatérő témája. Mint minden átfogó filozófiai probléma esetében, a más elmékkel kapcsolatban is számos különböző aspektusból megfogalmazott kérdés vethető föl. Kötetünk ennek megfelelően tartalmaz mind történeti, mind tematikus tanulmányokat. Ez utóbbiak között olvashatók elmefilozófiai és ismeretelméleti írások; az utolsó négy tanulmány pedig a kortárs pszichológia eredményei felől vizsgálja a más elmék problematikát.

„…a közönségesség azzal végződik, hogy – mint ahogy a Dalai Láma ürülékét tisztelik – a söpredék első jöttmentjét imádják, vagy saját magukat látják benne imádattal; olyan viszonyulás ez, amely a demokráciában megfelel annak, mintha a monarchiában a császári koronát aukcióra bocsátanák.” Ezeket a sorokat Kierkegaardtól A jelenkor kritikája című műben olvashatjuk.

A kötet struktúrája új elemeket rejt. Tanulmányok és lejegyzett elbeszélések váltogatják egymást, segítve az olvasót – laikust és tudóst egyaránt – a hagyomány és hiedelem viszonyának mélyebb megértésében. Miként működik a hiedelmek rendszere, rendszernek nevezhető-e egyáltalán? A tudós érdeklődő kutatási vágya és az élő hagyomány találkozásának lenyomatát ismerhetjük meg az interdiszciplináris szemléletű kötetből.

A Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe rendhagyó mű. Bár egyetemi tankönyvnek íródott, valójában jóval több, mint amit a „bevezetés" cím sugall. Benne a 20. századi szociálantropológia egyik legnagyobb mestere, a rokonságkutatás két legfontosabb irányzatának, a Rivers tői Radcliffe-Brownig húzódó angolszász strukturalista-funkcionalista, valamint az ezt követő, Lévi-Strauss nevével fémjelzett (francia) strukturalista iskolának a műhelyébe vezeti be olvasóit - széles és személyes látképet adva ezen keresztül az antropológiai kutatások alfájának és ómegájának számító rokonságkutatások fő kérdéseiről, módszertanáról, eddigi eredményeiről és napjainkban zajló, heves szakmai vitáiról.

A halál témáját érintő kulturális és szociálantropológiai irodalomban gyakori téma a modern nyugati ember és a más kultúrákban élők halálképének, halálhoz való viszonyának különbsége. E különbségek azonban az úgynevezett nyugati társadalmakon belül is érzékelhetők. Nem egy antropológus számolt be arról, hogy az általa megismert európai falusi közösségekben az emberek mennyire másként, mennyivel „természetesebben” viszonyultak a halál kérdéséhez és a halottakhoz, mint ami számára saját társadalmi közegében megszokott volt. Ezekben a közösségekben a halál nem tabutéma, nem a haldokló és családjának magánügye, a haldoklás s a halál körüli gyakorlati teendők ellátása pedig nem vagy nem teljesen került át abba a professzionális szolgáltatói szektorba, amely ma már a legtöbb helyen körülveszi.

Mennyire ​szubjektív a tudás, objektív a tudomány? Karl Popper negyven éve járta körül neves művében (Test és elme) a fenti kérdések közül is
alapvetõen az elsõt.“Érdekes megfigyelni, hogy a legtöbb filozófus, bár nem mindegyik, csak a szubjektív értelemben vett tudást (…)tárgyalja. (…) És ha egyáltalán tárgyalják az objektív tudást,legtöbbjük abból a feltételezésbõl indul ki, hogy az objektív tudás teljesen megmagyarázható a szubjektív tudás fogalmával.”

Kortárs számi költőnők antológiája