Ez a könyv arra vállalkozik, hogy bemutassa a kora újkori magyar színházi hagyomány különböző funkcióit és színjátéktípusait, kiemelve közülük azt, amelyik mind az iskolai, mind a hivatásos színjátszásnak a legfontosabb, reprezentatív műfaja volt a 16-18. században, vagyis a történelmi drámát.

Az emlékezés, identitás és diszkurzus fogalmai számos jelentésréteggel rendelkeznek, egymás mellé helyezésük és közös tárgyalásuk pedig megnyithatja az elmét, beindíthatja a képzelőerőt, s az emberi ügyekről folytatott közös gondolkodás és beszéd kiváló kiindulópontja lehet. Ez a várakozásteljes elképzelés jelentette e tanulmánykötet kiinduló pontját, melynek szerzői a humán tudományok művelői, így az irodalomtudomány, a nyelvészet, a pszichológia és a szociológia hagyományait követik.

Sorozatunk e negyedik darabjának írásai az előző kötetben tárgyalt Aranykor–Árkádia gondolatkört kiterjedtebben, az utópiák és ellenutópiák általánosabb kérdéseihez illesztve vezetik tovább.

A nemzetek története és Európa története összefonódott. Európában sokáig a nemzethez kötődés jelentette a legfontosabb referenciapontot az egyén számára. Az európai integrációval azonban egy nemzetek feletti azonosulás lehetősége is megszületett. Európa nemzeteit ma már a kialakult jogi és intézményes struktúrák és a közös reálpolitikai és gazdasági érdekek szövevénye is az Európai Unióhoz köti.