Hasonló termékek
Kötelezők emelt szinten Dantétól Lázár Ervinig
2020-tól az új NAT és a kötelezően választható irodalomkönyvek bevezetésével egymást érték a változásokról szóló műhelybeszélgetések, tudományos vagy sajtócikkek. A kötet részben ezekhez a vitákhoz szól hozzá, de elsősorban a Kötelezők emelt szinten Balassitól Borbély Szilárdig kötet folytatásaként az emelt szintű magyar érettségi irodalmi témaköreinek az elemzéséhez nyújt szakmai segítséget.
A levél mint történeti forrás
A jelen kötetbe foglalt tanulmányok szerzői elmélyedést kínálnak az olvasó számára, illetve korszakokon átívelő fejlődésrajzot adnak a levél történeti forrásként való értelmezését célzó vizsgálatukkal.
Hozott egérrel
A történelem ábrázolása a kortárs magyar regényben
Dokumentáció, tartalomfejlesztés és szakírás
Ez a megváltozott helyzet arra indított bennünket, hogy megvizsgáljuk a dokumentáció, a fordítás és a terminológia összefüggéseit, és közzétegyük eredményeinket; leírjuk a dokumentáció fajtáit és a dokumentációs folyamatot. E munka első közös eredménye ez a kötet, amelyet - reményeink szerint - a terminológia és a fordítás oktatásában is fel lehet majd használni segédanyagként.
Leírás
Aligha van ma sürgetőbb feladat, mint úgy újítani meg a középiskolai irodalomoktatás tematikai, szerkezeti és módszertani összetevőit, hogy azokat összehangoljuk mindazon új irodalomtudományi szemléletformákkal és szövegelemző gyakorlatokkal, amelyek az egyetemi oktatásban már jó ideje teret nyertek, de a középiskolai oktatásban még nem honosodtak meg. Az erre vonatkozó igény rendre megfogalmazódik egyetemi oktatók és középiskolai tanárok részéről is. Az utóbbi években egymást érték az ezzel kapcsolatos konferenciák, műhelybeszélgetések, tudományos vagy sajtócikkek. A kötet ezekhez a vitákhoz szól hozzá az emelt szintű magyar érettségi irodalmi témaköreinek elemzésével. A tanulmánykötet a kötelező szerzők - Petőfi, Arany, Ady, Babits, Kosztolányi és József Attila - mellett a világirodalom fontos alkotásairól, a régi és a klasszikus magyar irodalom alapműveiről, a huszadik századi modernség jelentős szerzőiről tartalmaz fejezeteket. Mindemellett a több évtizede mozdulatlan kánont is próbálja mozgásba hozni: a kortárs és a határon túli irodalomból Bodor Ádám, Tolnai Ottó és Borbély Szilárd egy-egy kötetének vizsgálatával. Az utolsó egységben egy emelt szintű próbateszt és megoldókulcs található több életművet is érintő feladatokkal, valamint a szótárhasználat és a szépirodalmi szöveg összefüggéseit tárgyaló reflektív esszével. A kötet az emelt szintű érettségire való felkészüléshez nyújt hasznos segítséget, de néhány tanulmány tágabb művelődés- és kortörténeti háttértudást is ad.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Papp Ágnes Klára, Sebők Melinda, Török Lajos |
Megjelenés | 2020 |
Terjedelem | 318 oldal |
Kötészet | puhatáblás |
ISBN | 9789634145851 |
Sorozat | Károli könyvek - Tanulmánykötetek sorozat |