Hasonló termékek
Kővirág - A drogpokol hétköznapjai
Ezeket a történeteket azért nem szoktuk olvasni, mert ezekbe a történetekbe bele szoktak halni. Van, akinek a szülei írják meg utólag, de az inkább róluk szól. Van, aki színészként játssza el, aztán hamar belehal másba. Aki túléli és újrakezd, az ritkán beszél róla.
Droghasználat Magyarország táncos szórakozóhelyein
Túlzás nélkül állítható, hogy a drogepidemiológia terén folyó, és most már örvendetesen gyarapodó hazai kutatás egyik legérdekesebb és legrelevánsabb vizsgálati vonaláról kapunk képet a könyvben. A kérdőíves felmérés terepen kialakított kontaktusok nyomán folyik és az ifjúság egy sajátos, kockázathordozó csoportját közelíti meg.
Drogok és felnőttek
Őszintén ajánlom a könyvet az addiktológia területén tevékenykedő szakemberek mellett (akik számára ez a kötet várhatóan "kötelező olvasmánnyá" válhat) mindazoknak a társadalmi problémák felé nyitott érdeklődőknek, akik nem riadnak vissza az olykor száraznak tűnő, számokkal tarkított tudományos elemzésektől.
Demetrovics Zsolt
(T)örvény
A kábítószerrel való visszaélés büntetőjogi megítélésének hatásvizsgálata - 1999 március 1. után
Az Országos Kriminológiai Intézetben 2001-ben sor került a Büntető Törvénykönyv visszaélés kábítószerrel bűncselekmény törvényi tényállásra vonatkozó, 1999. március 1-én hatályba lépett módosítás hatásvizsgálata. A vizsgálat eredményei alapján elmondhatjuk, hogy a kábítószeres bűnözés büntetőjogi megítélésében jelentős változást hozó jogszabály módosítás (1998. évi LXXXVII. tv.) hatásossága megkérdőjelezhető.
Leírás
Rácz József egyetemi magántanár, a MTA Pszichológiai Kutatóintézet tudományos fő munka társa, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Addiktológiai Tanszékének vezetője, a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia igazgatója. Az 1980-as évektől foglalkozik ifjúsági szcénák kutatásával, elsősorban a droghasználat témakörében. 2006-tól az EMCDDA Tudományos Tanácsának tagja. A kötetben a „Fények és árnyak” című Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program (NKFP) során készült, a társadalmi kirekesztődés folyamatával foglalkozó kutatásunkat mutatjuk be. A kutatás hozzá kívánt járulni a társadalmilag kirekesztett csoportokkal kapcsolatos társadalompolitika egyes elemeinek vizsgálatához, a vizsgált csoportok számára elérhetőbb, „felhasználóbarát” és a bevonódottságukat, a társadalmi befolyással történő felruházásukat lehetővé tevő szemlélet és társadalmi gyakorlat kialakulásához. A kutatás kapcsolódik ahhoz a projekthez, ami a késő modernkori „új kormányzás”, a foucault-i governmentality hatalmi- és én-technológiái összekapcsolásával körvonalazható. Itt a cél az egyének képessé tétele arra, hogy önmagukat kormányozzák. Foglalkozunk a governmentality egy „nemkívánt” hatásával: az individuum szerepének felértékelésével a felelősséget is teljes mértékben az egyénre háríthatja. A kutatásban alkalmazott fogalmakkal (pl. ágencia, kapcsolati tőke, underclass) éppen ennek a „felelőssé tevésnek” próbálunk gátat vetni, és kísérletet tenni arra, hogy fogalmi keretet adjunk, hol, merre is húzhatók meg a határok (ha meghúzhatók egyáltalán) az egyéni döntés és választás, a társadalmi kirekesztés, valamint a „felelőssé tevés” és a stigmatizáció között. Valószínű, hogy a baumani „cseppfolyós modernitás” körülményei között, a „borderlandek” idején ilyen világos határok nem húzhatók meg; de bízunk abban, hogy a kötet rávilágíthat a régi és új társadalmi kirekesztő mechanizmusokra, de arra is, ahogyan az egyének ezekkel szemben védekeznek, sőt produktív módon érvényesítik énprojektjüket.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Rácz József |
Megjelenés | 2007 |
Terjedelem | 160 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 9639683617 |
Sorozat | Kutatások NDI szakmai forrás sorozat |