Értelmezések – viták – tanulságok

A kötet szerzőinek törekvése közös abban a szándékban, hogy megértsék, milyen volt a régi rendszer és miért dőlt meg. Közösek abban is, hogy nemcsak a régit, hanem az új rendszert is kritikus pozícióból szemlélik, tudatosan szemben állnak mindenfajta apologetikával. A kötet olvasói meggyőződhetnek arról, hogy lehet a szocializmusról úgy is szólni, védelmezve magát a tradíciót, hogy a régi rendszer iránt semmiféle nosztalgikus viszonyt nem táplálnak.

Az utóbbi néhány évben több olyan kulturális jelenség is megfigyelhető volt, melyek arra engednek következtetni, hogy a rendszerváltás előtti több mint három évtized – vagyis a Kádár-kor – eseményeinek, társadalmi, kulturális és művészeti életének feldolgozása még egyáltalán nem fejeződött be

Az ​ELTE Kelet-Európa Története Tanszékén nem ritka, hogy a jelenkor-történet aktuális kérdéseiről tanulmányok készülnek, konferenciák szerveződnek. Ilyen konferenciatéma volt az etnikai konfliktusok, az etnikai tisztogatások legújabb hullámának vizsgálata is. Orosz, szerb és magyar kutatók eszmecseréjét tartalmazza kötetünk. A konferencián megfogalmazott fontos gondolat volt, hogy a rendszerváltás (1989–1991) nyomán létrejött új nemzetállamok egymással is hadakozó, „gyenge” államokként jöttek létre. Ez a „gyengeség” abban fejeződött ki, hogy ezek az államocskák vagy államok nem képesek megvédeni a helyi állami-nemzeti érdekeiket a „nemzetközi össztőkéssel”, vagyis a nemzetközi politikai és pénzügyi intézményrendszerrel szemben, s ezzel függ össze az a könnyedség, ahogyan saját belső elitjeik irányításával a kelet-európai nemzetek alávethetők a multinacionális és transznacionális tőkeérdekeknek.

Az ​amerikai melodráma az örökkévalóságot célozza meg, az orosz melodráma a semmit. Ebben a tekintetben állítható, hogy a tízes évek orosz némafilmje rendkívül modern. Az elviselhetetlenség, a botrány, a cserbenhagyottság és az összeomlás motívumainak sűrítése esztétikai vákuumot eredményez. A filmek végére az idő kimerülésének élményéhez jutunk: „megáll az idő”. 

Olvasmányos írásokat tartalmaz a kötet, pedig igencsak keserűek azok az igazságok, amelyeket lebilincselő stílusban és közérthetően örökít meg a szerző. Nem csak az erkölcsi eltévelyedéseket, botlásokat rója fel szellemi életünk bálványozott hírességeinek, hanem könyörtelenül leleplezi a szocialista-korszak álnokságait, hamisításait, téveszméit és embertelenségeit.

Bourdieu munkásságára és az „új institucionalista” szociológiára támaszkodva Brubaker összehasonlítja korunk és a két világháború közti időszak nacionalizmusait, és elméleti szempontból árnyalt, történelmi vonatkozásokban gazdag képet nyújt az „Új Európa” egyik legfontosabb problémájáról.