Sebastian ​Ambrosius késmárki humanista lelkész életpályájának bemutatása a több síkon tevékenykedő főszereplőt az (akár) egymásba fonódó kontextusok rétegeiben próbálja megragadni: a szepességi várostörténet, a protestáns egyháztörténet, a humanista művelődés és oktatás, az udvari-patrónusi rendszer és a Respublica litteraria kontextusaiban. Ambrosiust és kortársait a 16. századi művelt városi értelmiségi közegébe helyezi a kötet, oda, ahol eddig csak a szakirodalom által kultivált „híres” szereplők látszottak. Feltűnik ugyan Szenci Molnár vagy Balassi is a könyv lapjain, ám ezúttal mint a késmárki elsőpap egyenrangú kollégái. A főszereplő Ambrosius és nemzedéke; bemutatásuk egyben megvilágítja a régió protestáns többségű értelmiségének mozgásterét és az egyetemnélküliségből fakadó kényszerpályát is, a humanizmus elméletének és gyakorlatának töredékes intézményesülését. A kötet fejezetei, mint mikrotörténeti metszetek, olyan csomópontokat mutatnak be (a peregrinációt, a naptárreformot, a hitvitákat, a levelezési és kommunikációs technikákat), melyeknek  értelmezhető kontextusban mutatják az Ambrosius-életút sajátosságait. Az interpretációkból összeálló történet tehát rekonstrukciós kísérlet és mozaikos biográfia, nem pedig hagyományos történeti életrajz.