Axel Honneth a Frankfurti Iskola harmadik generációjának legprominensebb képviselője: 1996 óta Habermas utódjaként a Frankfurti Egyetem professzora, 2001-től a frankfurti Társadalomkutatási Intézet megbízott igazgatója. A Harc az elismerésért című könyve (1992) új fejezetet nyitott a Frankfurti Iskola és a kritikai elmélet történetében.

„…a közönségesség azzal végződik, hogy – mint ahogy a Dalai Láma ürülékét tisztelik – a söpredék első jöttmentjét imádják, vagy saját magukat látják benne imádattal; olyan viszonyulás ez, amely a demokráciában megfelel annak, mintha a monarchiában a császári koronát aukcióra bocsátanák.” Ezeket a sorokat Kierkegaardtól A jelenkor kritikája című műben olvashatjuk.

A két részből álló könyv első egysége egy mediációs módszertani fejezet, amely ötvözi Béatrice Blohorn-Brenneur bírói és mediátori hivatása során szerzett sokéves tapasztalatait. A második rész hazai szerzője a mediáció magyarországi jogi környezetét mutatja be, melyben az író gyakorlati példákkal is megvilágítja a mediáció alkalmazhatóságát a peres eljárás előtt és alatt.

A kötet különböző tudományterületekről származó klasszikus és mai, külföldi és magyar szerzők művein keresztül hívja fel a figyelmet a pszichológia és a feminista megközelítések megkerülhetetlen kapcsolási pontjaira. A könyv egyszerre mutatja be a feminizmus pszichológiára gyakorolt hatásának történeti alakulását és annak különböző irányait.

Hitler Ausztriában még csak lárva volt. Az első világháború alatt bebábozódott, azután valóságos halálfejű Szfinxszé változott.

Minek köszönhető, hogy mára olyan törékenyek lettek a kapcsolataink, mint az ostya? Miért érezzük önmagunk körül a szolidaritás hiányát, hogy az idő előrehaladtával egyre kevesebbet érünk, egyre kevésbé vagyunk fontosak? Vajon tényleg egy pillanat alatt a semmibe zuhanhatunk? Miért van az, hogy miközben rendkívül büszkék vagyunk önállóságunkra és teljesítményünkre, rettegünk a magánytól, a megsemmisüléstől, a kisemmizéstől és további neurózisok tömkelegét produkáljuk?