A Született Szovjetunióban voltaképpen egy útikönyv, mégpedig az érzelmesebb és ugyanakkor szórakoztatóbb fajtából. Az egykori szovjet birodalom legmeghatározóbb helyszíneire kalauzol minket Ernu, olyan helyekre, melyeket azonban hiába is keresnénk az utódállamok térképén, hiszen nem földrajzi értelemben vett sétára invitál minket a szerző. A szovjet ember mindennapjainak tipikus színterein (pionír-tábor, kommunalka, farmerpiac) keresztül mutatja fel azt a tapasztalatot, ami másképpen elbeszélhetetlen lenne: mit érzett, hogyan gondolkodott, szeretett, szorongott a néhai homo sovieticus. Pátoszmentes iróniába oltott nosztalgiával idézi fel egy eltűnt világbirodalom utolsó két évtizedének valódi arcát"

Karol D. Horváth 1961-ben született Pozsonyban. A bölcsészkar elvégzése után dolgozott mint birkapásztor, általános iskolai tanár, hivatalnok, rádiós szerkesztő és színházi dramaturg. Írt reklámszöveget, polgármesteri beszédeket, televíziós vígjátékot és rajzfilmek forgatókönyvét, bábjátékot és újságcikkeket. Első magyarul megjelent kötete egy novellatrilógia nyitó darabja. Az itt szereplő Abszolút hallás című írással 2004-ben elnyerte az év legjobb elbeszélésének járó rangos Poviedka díjat.

Kiábrándult, de nem kiábrándító, fáradt, de nem fárasztó Robert Şerban verseinek világa, és valahol mindezen túl mégis van benne bizakodás, remény egy jobb életre. A bizakodás alapja pedig éppen maga a vers, a líra létezése, ha ugyanis a vers lehetséges, az azt jelenti, hogy létezik valami, ami ,,csak" szép, aminek ezen kívül külön haszna nincs - szépen itt természetesen annyi értendő, hogy elsősorban esztétikailag értelmezhető. Mert egyébként szépelgés nincs ebben a kötetben, egy többé-kevésbé hétköznapi világ jelenik meg a versekben többé-kevésbé hétköznapi nyelven. És mégis, ezen az egyszerűségen egyszer csak átüt valami magával ragadó és magától értetődő költői erő: ,,azonban anélkül hogy valaki közölné velük / az emberek tudják: / a vers marad csupán / a letöltött életünk után".

Jesús Moncada nem ismeretlen a magyar olvasók előtt, hiszen sorozatunk részeként 2004-ben megjelent legsikeresebb, sok nyelvre lefordított regénye, A folyók városa, amelyet Balkó Ágnes így jellemzett a Nagyvilágban (2005/9.): „Dúsan burjánzó képek, tapintható tárgyak, eleven életek – itt minden jelzőnek és igének színe, íze, illata van.” Terveink közt szerepel a regény újbóli kiadása.

„Míg a Szerettem másképp is a kamaszkor lázadó, identitáskereső oldalát mutatja meg, addig a Mégis van apám egy család titkaiba vezeti be az olvasót. Visszább vagyunk az időben, jóval visszább, az Orheim-társaság 1974-ben alakul, majd a kis Jarléval kibővülve 1988-ig, a válásig működik. (Jól, rosszul, de egyben van.) És ahogy a Szerettem másképp is otthonos érzést hozott nekem (hiába játszódik a regény Norvégiában, van az európai kamaszokban valami rémületesen közös), ez az új könyv is elevenembe talált.”
(Karafiáth Orsolya)

MICHAEL ​HULSE (1955) angol fordító, kritikus és költő. 1978-ban Dole Queur című versével megnyerte az első Nemzeti Költészeti Versenyt, amelynek zsűrijében Ted Hughes, Fleur Adcock és Gavin Ewart foglalt helyet. 1980-ban Eric Gregory-díjat nyert, 1991-ben Cholmondeley-díjat. Az egyetlen költő, aki a Bridport Költészeti Díjat két alkalommal is megkapta (1988, 1993).

Mark Collins regénye, a Hazátlanok egy olyan történetet mesél el, néhány hétköznapi, egyszerű ember sorsán keresztül, ami nekünk, magyaroknak különösen érdekes lehet, hiszen az 1956-os forradalom utóéletének egy eddig elhallgatott, szinte elfelejtett epizódjáról rántja le a leplet.

A könyv kritikai fogadtatása ragyogó volt, és 2010-ben versenyben volt a legjobb első könyvért járó akadémiai díjért.