Karol D. Horváth 1961-ben született Pozsonyban. A bölcsészkar elvégzése után dolgozott mint birkapásztor, általános iskolai tanár, hivatalnok, rádiós szerkesztő és színházi dramaturg. Írt reklámszöveget, polgármesteri beszédeket, televíziós vígjátékot és rajzfilmek forgatókönyvét, bábjátékot és újságcikkeket. Első magyarul megjelent kötete egy novellatrilógia nyitó darabja. Az itt szereplő Abszolút hallás című írással 2004-ben elnyerte az év legjobb elbeszélésének járó rangos Poviedka díjat.

„Bennünket, kik az örökös kommunikálástól némává lettünk, a színház emlékeztet rá, hogy beszélni dráma; bennünket, kik nem leljük többé örömünket nyelvünkben, a színház emlékeztet rá, hogy a gondolat testet ölt; nekünk, akik a mechanikus történelem álmának vagyunk foglyai, megmutatja, hogy az emlékezet lélegzik, az idő pedig folytonosan újjászületik.”

Valère Novarina

A latin-amerikai irodalom kiválósága, Augusto Monterroso (1921–2003) a kispróza nagymestere: fabulák, elbeszélések, prózaversek, esszék, tárcák és karcolatok ünnepelt szerzője. Tucatnyi kötete közül A fekete Bárány és más mesék (1969) talán a legnépszerűbb. Monterroso életében tizennyolcszor jelent meg, és több mint négymillió példányban kelt el. Angol, német, finn, francia, görög, olasz és japán fordítása után most magyarul is olvasható.

Aleš Čar prózaíró Ljubljanában született, művei a legrangosabb szlovén irodalmi folyóiratokban jelentek meg. Legelső regényével (Igra angelov in netopirjev – „Denevérek és angyalok játéka”) elnyerte az 1996-97-es évek legjobb szlovén elsőkönyves szerzőjének járó díjat. A Kutyatangó 1998-ban megjelent, második regénye.

„A múltkereskedő meglepetésként és örömként érheti mindazokat az olvasókat, akik úgy gondolják, az afrikaiak posztkoloniális időszakban átélt zavaros és gyakran tragikus tapasztalataival birkózó regények szükségszerűen sötét, brutális művek. Agualusa táncol, és nevet – a sírás határán. A múltkereskedő ügyesen elbeszélt, gyönyörű regény. Elegáns, agilis, szellemes és elbűvölően leleményes.” David Constantine, The Independent

Angyalok, szóval. UFO, Angelina, vagy mi a szösz! Csak hogy érthető legyek: azonosítatlan repülő tárgyak. Vagyis a világ láthatatlan oldala. A szélhámosok, akik a kilenc angyali körről és a három szféráról szövegelnek, szeráfokkal, kerubokkal és arkangyalokkal, hogy valami archetipikus lecsót keverjenek ebből az egész metafizikus kotyvalékból. Mit tudnak ők az angyali létről – csak beszélnek, öregem, beszélnek. Arról nem is szólva, hogy mind a heavenbe akarnak jutni. Elnézed néha a kofákkal és sztrájkolókkal teli piacokat, a világ parlamentjeit és diszkóit, kaszinókat és szegénykonyhákat, színháztermeket és pályaudvarokat… és így szólsz: fuck me, man, ennek a népségnek tényleg helye van a mennyekben?

Firenzében vagyunk, 1966 novemberében. Az emlékezetes, pusztító árvíz napjaiban veszi kezdetét a történet, s talán véletlen, hogy az elbeszélő gyermekhős éppen egyidős az 1961-ben született Valerio Aiollival. Mintha visszautaznánk az időben, a hatvanas évek Olaszországában találjuk magunkat, amely néhány év leforgása alatt szédítő gazdasági és társadalmi változásokat élt meg, melyeknek hétköznapi vetületét az Én és a bátyám dialógusa egy kispolgári család sorsán keresztül ábrázolja: ennek része és következménye a szülők kölcsönös félrelépése, a családi lét egységét válságba sodró építkezési spekuláció, a hirtelen jött jólét, mely egyeseknek ölébe hullott, míg másokat tönkretett.

A szerző első önálló kötete.