Körülvett a pártállami rendszer abszurd világa, és éreztem azt, hogy a családom nem akar ennek cinkosa lenni. Nem nagyon tudtam, milyen stratégiákkal lehet ennek a világnak a visszáságait kikerülni. Ők sem. Úgy tűnt, hogy az egyetlen stratégia a tudás megszerzése volt. Az ember legyen jó tanuló, így próbáljon egyfajta védettséget kialakítani maga körül a szakmai teljesítményével. Én jó tanuló kislány voltam.

Személyes tapasztalataim vezettek szakmai területemre. Életem alakulása nagy szerepet játszott abban, hogy a társadalomtörténeti kérdések kezdtek el foglalkoztatni. Kutatási területem a politikai magatartások formálódása, a politikához való viszony, az, amit a szakma politikai szocializációnak, illetve állampolgári szocializációnak nevez. Igyekeztem megérteni a magyar történelemnek azt a furcsa korszakát is, amely a gyerekkoromat jelentette... Elővettem azokat az írásaimat, amelyekben az életem meghatározó élményeit írtam le az elmúlt évtizedekben. Volt mivel kiegészítenem őket. Így született ez a könyv.

Ez a könyv Szabó Ildikó szociológus önéletrajzi–szépirodalmi alkotása. Nagyon fontos volt a számára, hogy ezt a művet befejezhesse: utolsó tudatos pillanatáig versenyt futott érte a halállal. Mondhatjuk, ő győzött. Az utolsó néhány oldal nem integrált történeteit – néhány sorrendi változtatástól eltekintve – úgy hagytuk, ahogy ő tervezte. Ahol a sajtó alá rendezés szerkesztői megjegyzéseket igényelt, ott az a könyv tartalmához illeszkedve és a barátság okán is személyes hangvételű. 
Csanádi Mária (szerk.)

Szabó Ildikó szociológus, az MTA doktora, nyugdíjas egyetemi tanár. Kutatási területe a politikai szocializáció, a fiatalok politikához való viszonya, az állampolgári kultúra formálódása.