Hasonló termékek
(T)örvény
A kábítószerrel való visszaélés büntetőjogi megítélésének hatásvizsgálata - 1999 március 1. után
Az Országos Kriminológiai Intézetben 2001-ben sor került a Büntető Törvénykönyv visszaélés kábítószerrel bűncselekmény törvényi tényállásra vonatkozó, 1999. március 1-én hatályba lépett módosítás hatásvizsgálata. A vizsgálat eredményei alapján elmondhatjuk, hogy a kábítószeres bűnözés büntetőjogi megítélésében jelentős változást hozó jogszabály módosítás (1998. évi LXXXVII. tv.) hatásossága megkérdőjelezhető.
Mikor bűncselekmény a háború?
A könyv egy olyan téma alaposabb vizsgálatára vállalkozik, amely a nemzetközi jog területének egyik leggyakrabban figyelt, vizsgált, értelmezett, ám ugyanakkor sokszor félreértelmezett területe: az emberi jogok fegyveres konfliktusok során történő tiszteletben tartásának kérdése. A szerző szűkebben az európai kontinensen kialakított emberi jogi rendszert vizsgálja meg, az Európa Tanács keretében elfogadott Emberi Jogok Európai Egyezményének elemzésével, valamint az annak végrehajtása, ellenőrzése céljából felállított Emberi Jogok Európai Bírósága által tárgyalt egyes releváns jogeseteken keresztül.
Antidiszkriminációs és esélyegyenlőségi alapismeretek
A kötet célja, hogy tankönyvként elméleti, de a gyakorlatban is jól hasznosítható ismereteket közvetítsen a felsőoktatásban, valamint a különböző antidiszkriminációs és esélyegyenlőségi képzéseken részt vevő hallgatók, a köz- és magánigazgatásban, valamint a jogvédelemben dolgozók számára. Ennek során megkülönböztetett figyelmet szentel a civil szervezetek rendelkezésére álló jogvédelmi lehetőségeknek mind magyarországi, mind nemzetközi keretek között.
Félreértett jogosultságok
Bizonytalan helyzetű alapjogok Magyarországon
Egy jogállamban a megfelelő és tekintéllyel rendelkező intézmények kialakítása az első feladat ahhoz, hogy mindenki számára lehetővé váljon a boldogulás, elérhetővé a jó élet.
Leírás
Az összefonódás-ellenőrzés napjaink gazdasági életében egyre nagyobb jelentőségre tesz szert. Az Európai Unió piacán - különösen az új tagállamok felvétele során és azt követően - a gazdasági hatékonyság javítása céljából jelentős vállalati tranzakciók mentek végbe, amelyek gyakran a gazdasági társaságok összefonódásában testesültek meg. Ezek az összefonódások, koncentrációk sokféleképpen - pozitívan és negatívan - hathatnak az európai gazdaságra. A hatékonyságjavulás, mint fő szempont, gazdasági válságidőszakokban különösen nagy jelentőséggel bír. A könyv alapvető célja, hogy áttekintse a vállalkozás összefonódások európai szabályainak fejlődését, és új aspektusból, a jogbiztonság szempontjából értékelje azokat. Az összefonódás-ellenőrzés jogbiztonsági szempontból történő értékelése egy újszerű megközelítési mód, amelyre hazánkban még nem került sor.
A könyv részletesen bemutatja, hogy az Európai Bizottság hogyan értékeli a hatáskörébe tartozó összefonódásokat, illetve hogy az értékeléssel kapcsolatban milyen nehézségek merülnek fel. Áttekinti továbbá a Bizottság határozatainak felülvizsgálatára vonatkozó szabályokat, illetve az Elsőfokú Bíróság és az Európai Bíróság legfontosabb ítéleteit is.
A könyv rávilágít arra, hogy milyen nehézségekkel és milyen bizonytalansági tényezőkkel kell szembenézni - az amúgy is gyakran labilis gazdasági környezetben - az összefonódni szándékozó vállalatoknak, és hogy e bizonytalansági tényezők milyen okokból erednek, illetve hogyan lehetne kiküszöbölni azokat.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Szuchy Róbert |
Megjelenés | 2011 |
Terjedelem | 192 oldal |
Kötészet | puhatáblás |
ISBN | 9789632364407 |
Sorozat | Föld-rész könyvek sorozat |