A Magyar nyelvtörténeti tanulmányok címmel készült kötet Honti László magyar és uráli nyelvtörténeti írásai köréből válogatott tanulmányait tartalmazza. A könyv három fejezete: „A magyar nyelv őstörténetéről”, „A magyar nyelv történetéről” és „A magyar nyelv nem rokoni kapcsolatairól”. A kötetben szereplő írások eredetileg is mind magyar nyelvűek, ezek megjelentetésével az is célunk, hogy az egyetemi oktatásban tankönyvként is használható kötetet adjunk közre.

Szabó Miklós és Borhy László akadémikusok több évtizedes kutatási tapasztalatukra és tudományos eredményeikre támaszkodva készítették el ezt az összefoglalást, amely részletesen és széles földrajzi valamint történelmi és kulturális összefüggéseiben taglalja Magyarország területe késő vaskori népeinek és római kori lakosságának történelmét.

"A kötet két alapvető filozófiai és társadalmi kategória, a tér és a szakralitás összekapcsolása mentén a hazai társadalomkutatásból lényegében hiányzó kérdésköröket tárgyal."

Thoroczkay Gábor tematikailag sokszínű tanulmányai között olvashatunk a Szent István-i kor magyar érsekeirõl és egyházmegyéirõl, különösen a kalocsai érsekség kialakulásáról. Két tanulmány egy évszázaddal későbbi viszonyokat taglal: az egyik a Hartvik-legenda keletkezését, a másik pedig a nyitrai és pozsonyi társaskáptalanok kialakulását.

Elmélkedések a benedeki regula eszméiről és értékeiről

A benedeki Regulát olvasva a szerző nem kevesebb, mint 13 olyan témát vesz sorra, melyek a monasztikus szerzetesi élet, de tágabb értelemben a keresztény élet szerves részét képezik.

Sorozatunk címét a II. Vatikáni Zsinat szavai fejtik ki: „Isten szent népe Krisztus prófétai küldetéséből is részesedik, leginkább azáltal, hogy a hívő és szerető élettel egyre szélesebb körben tesz tanúságot róla, és fölajánlja Istennek a dicséret áldozatát: az Ő nevét megvalló ajkak gyümölcsét. A hívők összessége, mely a Szentlélek kenetének birtokában van, a hitben nem tévedhet, és ezt a különleges tulajdonságát az egész nép természetfölötti hitérzéke révén nyilvánítja ki, amikor »a püspököktől kezdve a legjelentéktelenebb világi hívőkig« hit és erkölcs dolgában kifejezi egyetemes egyetértését. E hitérzékkel ugyanis, melyet az igazság Lelke ébreszt és tart fenn,Isten népe a szent Tanítóhivatal hűségesen követett vezetésével már nem emberi szót, hanem valóban Isten igéjét kapja, az egyszer átadott, szent hit tanítását, és fogyatkozás nélkül ragaszkodik hozzá, azáltal, hogy helyes ítélettel egyre elmélyül benne és egyre inkább alkalmazza életében.”