Török Csaba filozófiakönyve (az egyszerűség kedvéért így jelölöm), amelyet a szerző szerénységből "jegyzet"-nek nevez, hézagpótló jellegű, nemcsak a Jezsuiták Szent Ignác Szakkollégiumának könyvtárában, amely kollégiumban s annak előadásai folyamán a kezünkben lévő értékes anyag érlelődött, hanem mindazok számára, akik valaha is - érdeklődésből vagy netán "kényszerből" találkoztak a filozófiával. A filozófia által többekben előidézett ellenérzés, olykor ellenszenv nem utolsósorban arra vezethető vissza, hogy kiváló szakemberek tartotta kurzusokon való részvétel után sem tudják az "áldozatok", mi is a filozófia. Lehetséges, hogy ez a dolog természetéből adódik, lehet, hogy a mai műszaki nyelv és egyéb uniós vagy tengerentúli tájszólások csak annyit engednek sejtetni a jóhiszemű érdeklődővel, hogy valami teljesen elvont, hasznavehetetlen, esetleg ködösítő szándékú mellébeszélésről van szó, a "ne filozofálj" szólam értelmében. A szerző elöljárószavában közli szándékát, miszerint a hangsúlyt igyekezett "a gondolkodás készségének motiválására, a látókör szélesítésére, a kritikai kérdésföltevésre, világnézeti alapozásra" helyezni. Ez a dinamikus hozzáállás, amely a címben, Bölcsességkeresők, is kifejezésre jut, valóban visszaadhatja a bizalmat az olykor idejétmúltnak és ezért gyanúsnak tűnő "filozófiá"-val szemben. Az "eleven egzisztenciális kérdezés", "az elmélet és a gyakorlat, az idea és a valóság közötti vitális kapcsolat" felmutatása jellemzi a könyvet, és így a csak gyakorlati érdeklődésű "átlagembert", aki azonban utólag mégis gondolkodni kényszerül (nem egy esetben, amikor már késő), valóban együttgondolkodásra, eszmecserére, "véleményütköztetésre" késztetheti. A vizuális típusok is elégedettek lehetnek, midőn grafikus bemutatásokra és "ikonok"-ra találnak a könyvben. Merészségről tanúskodik, hogy a szerző - természetesen a tanfolyam műfajának megfelelően - az istenérvek, teremtés, hit, lelkiismeret, tanítóhivatal kérdéseire is kitér, amelyek nem feltétlen filozófiai, hanem tárgyidegen okokból voltak "tabu"-témák a filozófiában. Úgyszintén a szerző elszántságára utal a "modern", "posztmodern" kérdésének tárgyalása. A gazdag jegyzetanyag és irodalom szakmai jártasságról tanúskodik. Az olvasó örömmel fedezi fel magyar fordításban is közkézen forgó művek címét, vagy olyanokat, amelyeket eredetileg is magyarul írtak. A filozófiakönyvben méltó helyet kapott Babits Mihály és Weöres Sándor is. A kiadó érdemesnek találta a Bölcsességkeresők közreadását; a bölcsességkereső csak örülhet, hogy a kínálatok szinte már nyomasztó rengetegében megtalálhatja a számára itt megnyíló utat. Rokay Zoltán