Az ​interaktív könyv 2010-es piaci megjelenése hosszú idők óta a képeskönyvtörténet legizgalmasabb és legaggasztóbb eseménye. A meseközvetítés mint tradicionális kommunikációs forma digitális kiterjesztettsége egyrészről ugyanis vonzza és felfedezésre ösztönzi az alkotókat, a felhasználókat és a közvetítőket, másrészről szembesíti hiányosságaival a médiatudomány felé orientálódó diskurzusokat.
Az utóbbi megállapításból kiindulva a kötet az elméleti és a kritikai reflektáltságnak és azoknak a viszonyítási pontoknak a szükségességére mutat rá, melyek segíthetik a kritikusokat és a közvetítő szakembereket az App Store és a Google Play piacaira nap mint nap felkerülő új alkalmazások megítélésében. Modellálja továbbá az interaktív könyv mediális és kommunikációs összetevőinek rendszerét, bemutatja a nemzetközi kritikában elfogadott kritériumcsoportokat és szemlélteti a felhasználói praxis működését.
Az interaktív mesekönyvek „felfedezésre és megszelídítésre váró vadonjának” szerepe az elkövetkező évtizedekben, feltételezhetően, egyre inkább felértékelődik nemcsak a nemzetközi, de a hazai kulturális-oktatási folyamatokban is, hiszen az interaktív könyv, mint a nyomtatott irodalom és a digitális kultúra által kitermelt műfajok közti átmenet reprezentánsa evidensen szolgálhat „(tan)anyagként” a művelődés és az oktatás korszerű módszereihez, és a digitálisirodalom-kutatás teóriáihoz.