A Budapesti Károli Református Egyetem Hittudományi Karán a reformáció 500. évforduló tiszteletére szervezett konferencia tanulmánykötetének mottója is lehetne a dr. Bogárdi Szabó István püspök igei köszöntőjében megfogalmazott kijelentés: „Ha valamit meg kell tanulnunk a reformációból, akkor az éppen az, hogy egy tapodt at sem előrébb lépni, ha a múltat rózsaszín szemüvegén át nézzük; és az 500. évfordulón eléggé megkísért ez.”Kocsev Miklós dékán pedig köszöntőjében rámutatott, hogy a reformáció szellemi örökségében na gyszerű lehetőséget lát, amely éltető, előbbre visz és ebből az örökségből a következő nemzedékek is élni fognak. Az oktatókon (is) múlik, hogyan adják át az örökséget, hogy azok jó impulzusokat eredményezzenek.

Sorozatunk címét a II. Vatikáni Zsinat szavai fejtik ki: „Isten szent népe Krisztus prófétai küldetéséből is részesedik, leginkább azáltal, hogy a hívő és szerető élettel egyre szélesebb körben tesz tanúságot róla, és fölajánlja Istennek a dicséret áldozatát: az Ő nevét megvalló ajkak gyümölcsét. A hívők összessége, mely a Szentlélek kenetének birtokában van, a hitben nem tévedhet, és ezt a különleges tulajdonságát az egész nép természetfölötti hitérzéke révén nyilvánítja ki, amikor »a püspököktől kezdve a legjelentéktelenebb világi hívőkig« hit és erkölcs dolgában kifejezi egyetemes egyetértését. E hitérzékkel ugyanis, melyet az igazság Lelke ébreszt és tart fenn,Isten népe a szent Tanítóhivatal hűségesen követett vezetésével már nem emberi szót, hanem valóban Isten igéjét kapja, az egyszer átadott, szent hit tanítását, és fogyatkozás nélkül ragaszkodik hozzá, azáltal, hogy helyes ítélettel egyre elmélyül benne és egyre inkább alkalmazza életében.”

A kereszténység szentháromsági istenképe

A kereszténység legbelsőbb titkának tekintett Szentháromságra irányuló hívő reflexió meglepő módon csak az elmúlt évtizedekben került a teológiai érdeklődés homlokterébe. A mára kialakult számos különböző szentháromságtani elmélet azonban hiányérzetet is kelt: az egyházi dogma türelmes, higgadt, elmélkedő megértési kísérletei híján a hívő tudat egyre nehezebben tud eligazodni a bonyolult elgondolások között. Bertram Stubenrauch bibliai alapú esszéje pontosan ilyen türelmes gondolatmenettel szolgál, sőt a konkrét életet, a konkrét egyházi létezést előtérbe állító könyvében önálló megértési javaslatokat is kidolgoz.

A kötet az egyház egykori birtokosi szerepkörével összefüggésben keletkezett magyar helynevek sajátosságait mutatja be. Kitér a történelmi körülményekre, amelyek e kulturális névtípus keletkezését és terjedését a középkori Magyar Királyságban meghatározták, illetve az egyházi tulajdonost jelölő névformák fenntartásához a későbbiek során hozzájárultak.

„A Bölcsesség könyve által kínált út nagy fontossággal bír számunkra, mai hívő emberek, különösen keresztények számára. A mi történelmi közegünkben nem kell újra felkínálni olyan normákat, amelyeknek alig van értelme napjainkban. A Bölcsesség könyve megvilágításában a Törvény inkább az üdvtörténet változó történelmi helyzetekben aktualizált egészét jelenti egy olyan jövőre tekintve, amely túlmutat minden jelenlegi lehetőségünkön, és abban a meggyőződésben, sőt, abban a hitben, hogy Isten bölcsessége jelen van minden teremtményben és minden emberben.”

Az Ószövetség megértésének lehetőségei

A különböző magyarázatok, ahogyan az ókorban, úgy ma is eltérő vallási/felekezeti közösségeket alkotnak. Ez a kötet a magyarázatok lehetőségeinek feltárásával, az Ószövetség jobb megértésén túl, talán segíthet felismerni, hogy bár – Martin Buber „szoba“-hasonlatával élve – különböző szobákban élünk, de egy házban, és az egyes szobáknak van a másikra nyíló ajtaja-ablaka, s kiderül, hogy alapvetően közös világra s közös irányba, Istenre nézünk.