A Budapesti Károli Református Egyetem Hittudományi Karán a reformáció 500. évforduló tiszteletére szervezett konferencia tanulmánykötetének mottója is lehetne a dr. Bogárdi Szabó István püspök igei köszöntőjében megfogalmazott kijelentés: „Ha valamit meg kell tanulnunk a reformációból, akkor az éppen az, hogy egy tapodt at sem előrébb lépni, ha a múltat rózsaszín szemüvegén át nézzük; és az 500. évfordulón eléggé megkísért ez.”Kocsev Miklós dékán pedig köszöntőjében rámutatott, hogy a reformáció szellemi örökségében na gyszerű lehetőséget lát, amely éltető, előbbre visz és ebből az örökségből a következő nemzedékek is élni fognak. Az oktatókon (is) múlik, hogyan adják át az örökséget, hogy azok jó impulzusokat eredményezzenek.

Sorozatunk címét a II. Vatikáni Zsinat szavai fejtik ki: „Isten szent népe Krisztus prófétai küldetéséből is részesedik, leginkább azáltal, hogy a hívő és szerető élettel egyre szélesebb körben tesz tanúságot róla, és fölajánlja Istennek a dicséret áldozatát: az Ő nevét megvalló ajkak gyümölcsét. A hívők összessége, mely a Szentlélek kenetének birtokában van, a hitben nem tévedhet, és ezt a különleges tulajdonságát az egész nép természetfölötti hitérzéke révén nyilvánítja ki, amikor »a püspököktől kezdve a legjelentéktelenebb világi hívőkig« hit és erkölcs dolgában kifejezi egyetemes egyetértését. E hitérzékkel ugyanis, melyet az igazság Lelke ébreszt és tart fenn,Isten népe a szent Tanítóhivatal hűségesen követett vezetésével már nem emberi szót, hanem valóban Isten igéjét kapja, az egyszer átadott, szent hit tanítását, és fogyatkozás nélkül ragaszkodik hozzá, azáltal, hogy helyes ítélettel egyre elmélyül benne és egyre inkább alkalmazza életében.”

A kereszténység szentháromsági istenképe

A kereszténység legbelsőbb titkának tekintett Szentháromságra irányuló hívő reflexió meglepő módon csak az elmúlt évtizedekben került a teológiai érdeklődés homlokterébe. A mára kialakult számos különböző szentháromságtani elmélet azonban hiányérzetet is kelt: az egyházi dogma türelmes, higgadt, elmélkedő megértési kísérletei híján a hívő tudat egyre nehezebben tud eligazodni a bonyolult elgondolások között. Bertram Stubenrauch bibliai alapú esszéje pontosan ilyen türelmes gondolatmenettel szolgál, sőt a konkrét életet, a konkrét egyházi létezést előtérbe állító könyvében önálló megértési javaslatokat is kidolgoz.

A kötet az egyház egykori birtokosi szerepkörével összefüggésben keletkezett magyar helynevek sajátosságait mutatja be. Kitér a történelmi körülményekre, amelyek e kulturális névtípus keletkezését és terjedését a középkori Magyar Királyságban meghatározták, illetve az egyházi tulajdonost jelölő névformák fenntartásához a későbbiek során hozzájárultak.

"A Zsoltárok könyve teológiáját sokféleképpen lehet leírni. Az itt bemutatott tanulmányok nem szisztematikusak és nem érvekre alapozott teológiát fejtenek ki. Bízom azonban abban, hogy hozzájárulhatnak egy új, egységesebb, integráltabb teológiai érzékenység kialakításához a Zsoltárok könyve olvasásában. Ez a kötet nem létezik olasz nyelven, kizárólag magyarul jelenik meg. Hogy megszülethetett, az Szabó Miklós Xavér, Szatmári Györgyi és tanítványaik türelmének és szorgalmának köszönhető, akikkel a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Bibliatudomány Tanszékén dolgoznak. Nekik és minden jóakaratú magyar nyelvű olvasónak szívbéli köszönetemet fejezem ki."

A huszadik századi katolikus teológusok a Sensus Fidei Fideliumról szóló tanítást a hagyományteológia, a megújult egyháztan és a világi hívek szerepéről szóló teológiai reflexió hármas összefüggésében elevenítették fel. Markáns hangsúlyt kapott, hogy az egyház nem azonosítható a papsággal, hogy a Szentlélek vezetése alatt álló teljes egyház képezi a hagyományozás szervét és lesz annak alanyává, valamint hogy a világi híveknek is aktív szerepe van az apostoli hit továbbadásában. A Tanítóhivatal a dicsőséges Szent Szűz mennybevételének dogmájához vezető konzultáció kapcsán is támogatta ezeket a teológiai tendenciákat, ahogy a II. Vatikáni Zsinat döntéseiben is a sensus fideiről szóló tanítás felelevenítését és megerősítését szorgalmazta.

Tizenkét elmélkedés

Karthauzi Guigó (†1188) írása arra keresi a választ, hogy a Szentírás szavai hogyan vezetik az imádkozó embert az Isten felé vezető úton, miként lesz az emberi szavak olvasásából az Igével, Jézus Krisztussal való találkozás.