Ez a közel száz esztendeje írt, nagyszabású, rendszerező munka, amely minden bizonnyal Durkheim főműve, végre megjelent magyarul is. Természetesen elgondolkoztató, hogy Jászi Oszkár - úgy is mint a Huszadik Század szerkesztője - annak idején személyes kapcsolatban állt a Sorbonne neves professzorával, s már 1909-ben, azaz három esztendővel az eredeti mű párizsi megjelenése előtt két részletet is közölt A vallási élet elemi formáiból folyóiratában, a teljes műre mégis mostanáig kellett várnunk. Igaz, Durkheim fontosabb szociológiai munkái közben sorra napvilágot láttak nálunk (Az öngyilkosság először 1967-ben, A társadalmi tények magyarázatához, amely A szociológia módszertani szabályait is tartalmazza, 1978-ban, a Nevelés és szociológia 1980-ban), sőt elmondhatjuk, hogy e művek nemcsak hozzáférhetővé váltak, hanem szervesen be is épültek a hetvenes években kibontakozó magyar szociológiába.

"Egyetlen olyan tűzhely van, ahol lelkileg megmelegedhetünk: az, amelyet a hozzánk hasonlók társadalma hoz létre" - írja Émile Durkheim, akit "a szociológia atyjaként" szoktunk emlegetni, s aki nem titkolja, hogy a vallás, amelyet a XIX. századi társadalomtudományok közönséges téveszmének és illúziónak tartottak, számára mindenekelőtt társadalmi tény.