„Hollandiában sem volt feltétlen gyönyör gyereknek és kamasznak lenni”

Váradi Péter: Oek de Jong könyvében visszatérő elem a holland nyelv különböző nyelvjárásainak (fríz, amszterdami) ütköztetése, és különböző társadalmi rétegek is saját nyelvükön szólalnak meg a holland eredetiben. Milyen fordítói kihívásokat támasztott ez, és műfordítóként hogyan tudta ezt kezelni, megoldani?

Bérczes Tibor: Azt, hogy én ezt meg tudtam-e oldani, döntse el az olvasó. Megvannak a korlátaim, egyrészt a személyes, másrészt a műfordítás jellegéből adódó korlátok. Most csak az utóbbiról… A műfordító tulajdonképp úgy dolgozik, hogy a másik kultúra másságára megpróbál találni egy analógiát a sajátjából, az ismert révén mutatja be az ismeretlent, valahogy úgy, hogy „ez a torta olyan, mint ami nálunk van, csak mégis más”. Nem nagyon van más választása, hisz különben szinte mindent meg kellene magyaráznia, és a regény csak lábjegyzetekből állna. Így viszont egyáltalán nem zárható ki, hogy az olvasó a végén azt a következtetést vonja le, hogy „ez akkor lényegében olyan, mint ami nálunk van”. A dialektusokban is van – országoktól és kultúráktól függetlenül – egy közös többszörös, mégpedig az, hogy megszegik a köznyelvi normát, és a dialektusban beszélőt szinte automatikusan műveletlenebbnek, primitívebbnek, „vidékibbnek” tartják. Ez ugyanúgy igaz Hollandiára, mint Magyarországra, a gond csak az, hogy azért ennél jóval bonyolultabb egy dialektus tartalma és helyi értéke. Az amszterdami dialektust például valóban az alacsonyabb társadalmi rétegekbe tartozók beszélik, de a beszélő iránt majdnem mindig kifejezésre jut egy bizonyos respekt is, mert szinte garantáltan „őslakos”, akinek a családja már évszázadok óta a városban él, és így annak a folytonos és szerves fejlődésnek a megtestesítője, amely Amszterdamból Amszterdamot csinált. Budapest – önhibáján kívül – egy jó ellenpélda, épp azért nincs saját dialektusa, mert a történelme csupa-csupa törés, amikor kialakulhatott volna egy saját nyelve, elüldözték vagy épp leöldösték annak hordozóit, és kezdődött a történet elölről.  Az amszterdami dialektus esetében tehát egyszerre kellene érzékeltetni azt, amit hazulról ismerünk, és azt, ami nálunk ismeretlen, és amit a regény külön nem jelez, mert az író abból indul ki, hogy az az olvasók számára úgyis evidens. Más változatban a történet persze fordítva is igaz. 

VP: Egyetemi oktatóként holland kulturális ismereteket tanít a Károli Gáspár Református Egyetemen, a holland fociról, eutanázia gyakorlatról és a hollandiai bevándorlásról illetve integrációról önálló kötetei is megjelentek. Mennyiben kellett támaszkodnia ezekre a speciális ismeretekre a fordítás során? Kérdezem ezt azért is, mert a regény mintegy 60 év holland történelmét íveli át, a XX. század nagyobbik felét.

Bérczes Tibor: Ez a regény átélhetőbbé tesz számomra egy olyan világot, amelyet valamilyen szinten persze ismerek, de személyesen nem éltem meg, így az erről való ismereteim, akármit is csinálok, mindig papírízűek maradnak. Napjainkban Hollandia gyakran úgy jelenik meg nálunk az emberek fejében – egyesek számára, mint vágy- mások számára mint rémkép –, mint ahol „mindent szabad”. Az persze más kérdés, hogy ez a (be)állítás valószínűleg többet mond el arról, aki azt állítja, mint arról, amiről állítják. Ez a regény jórészt arról az időszakról szól, a második világháború utáni évtizedekről, amikor egy ilyen kijelentés még abszurd állítás lett volna, mert a hollandok görcsösen erőlködtek, hogy ott folytassák, ahol a háború előtt abbahagyták. A társadalom egymástól élesen elkülönülő világnézeti oszlopokba tömörült, és az oszlopokon belül az egyes ember életét többnyire nem a saját választásai, hanem az oszlopot irányító elit elvárásai határozták meg. Aztán jöttek a hatvanas évek, és a fazékban felgyülemlett gőz lerepítette az erővel rászorított fedőt. A mai Hollandiát látva, szinte hihetetlen, hogy ez az ország valamikor – nem is olyan rég – még egy megkövesedett, merev, tekintélyelvű világ volt. 

VP: A regény cselekményének fő helyszíne egy sajátos tengerparti vidék Hollandián belül, a Fríz-szigetek vidéke. Egyedülálló világról beszélünk – a Watt-tengernek nevezett partszakasz ugyanis Európa legnagyobb területű árapály-síksága. Vajon a magyar olvasó számára hogyan adható vissza mindaz, amit ez a vidék a hollandok számára jelent?

Bérczes Tibor: Jó kérdés! Hogy adható vissza, hogy a holland időjárás-jelentésben a szélerősség is mindig szerepel? Hogy adható vissza, hogy a tenger, a víz egy holland számára természetes közeg? Hogy adható vissza, hogy a regényben gyakran szereplő hajózási kifejezések egy hollandnak jóval kevésbé ismeretlenek, mint egy magyar olvasónak? 

VP: Oek de Jongot, a kötet szerzőjét korosztálya egyik legolvasottabb holland szerzőjeként szokták említeni, művei számos irodalmi díjat nyertek. Hogy látja, milyen szerepet játszik ma a szerző hazája irodalom életében? És milyen szerepet játszhat, hol találhat helyet magának a magyar Móló és óceán címmel megjelent regénye a magyar irodalmi életben?

Bérczes Tibor: Oek de Jong a közvetlen a háború utáni években született baby-boom nemzedék, vagy „magyarra fordítva” a holland „nagy generáció” tagja. Ez az ő esetében jóval több, mint egyszerű életrajzi adat, mert életrajzi elemekkel sűrűn átszőtt műveinek visszatérő témája, hogyan nőtt fel ez a nemzedék „a régi világban”, hogyan csinálta meg húszas éveiben a „hatvanas éveket”, majd hogyan játszott – néha túlságosan is – meghatározó szerepet Hollandia új szellemi arculatának kialakításában. Kicsit ironikusan azt is mondhatnám, hogy mivel a baby-boomosok – a nevükhöz híven – igen sokan voltak, adva volt a közönség ezekre a művekre, és mivel De Jong igen eredetien és olvasmányosan ír, olvasó tábora soha nem korlátozódott csak és kizárólag nemzedéktársaira. Bár a magyar hatvanas éveket nehéz volna egy az egyben lefordítani hollandra, ebben a könyvben mégis sok az olyan momentum, amely egy az ötvenes, hatvanas vagy hetvenes években felnőtt magyarnak is nagyon ismerős lehet. És számukra a könyv nemcsak a ráismerés örömét kínálja, hanem azt a – sovány - vigaszt is, hogy abban a korszakban Hollandiában sem volt feltétlen gyönyör gyereknek és kamasznak lenni. A fiatalabb olvasók számára pedig azért lehet hasznos ez a regény, mert elolvasva talán jobban megértik és – talán – könnyebben elfogadják, miért lett olyan a szüleik és a nagyszüleik generációja, amilyennek megismerték azokat. 

VP: Köszönjük a beszélgetést!