„…írónak lenni teljesen normális dolog, sőt, rendkívül szórakoztató életforma…”

Váradi Péter: A lett irodalom nem tartozik Magyarországon a legtöbbet fordított irodalmak közé, sőt talán a balti irodalmak közül is a legkevésbé ismert hazánkban. Milyen nehézséget jelentett ez az Ön számára a fordítói munka során?

Laczházi Aranka: Különösebb nehézséget ez nem jelentett számomra. A klasszikus, illetve a rendszerváltás előtti lett irodalom valóban szinte ismeretlen a magyar olvasók előtt, de azt gondolom, hogy ez a hiány nem akadálya annak, hogy az utóbbi évtizedek lett szerzőit, műveit fordítsuk vagy értelmezzük. Ezek a művek éppen amiatt lehetnek érdekesek a külföldi olvasók számára, hogy modern, általánosabb emberi kérdésekkel, nem kifejezetten hagyományos lett témákkal foglalkoznak. Én úgy látom, hogy a függetlenség 1990-es helyreállítását követően a lett irodalom, ahogy egyébként általában a kultúra és a társadalom is, nagyon gyorsan modernizálódott, hamar bekapcsolódott az európai kulturális életbe. Amikor pedig egy irodalmi műben lettországi események, helyszínek jelennek meg, mint például a Zebris regényben is, akkor ezeket azért mindig lehet egy tágabb kelet-európai kontextusban értelmezni, márpedig a cári Oroszország és a Szovjetunió valóságáról, aminek a mai Lettország is része volt, bőven vannak ismereteink. Ezeknek az ismereteknek köszönhetően a magyar olvasó egyfelől ismerős helyzeteket, emberi sorsokat, karaktereket lát.  Másfelől, ami mégis speciálisan lett vagy litván részlet, az izgalmas egzotikum, egy ismeretlen világba enged betekintést. Az ilyen részleteket természetesen magyarázatokkal kell ellátni, de ez általában nem terheli meg különösebben a fordítást. 

VP: Osvalds Zebris az Európai Uniói Irodalmi Díjának nyerteseként több európai nyelven is megjelent az utóbbi években. Érezhető ennek nyomán a lett irodalom iránti érdeklődés megélénkülése? Maga a lett irodalmi életet érzékelt ebből valamit?

Laczházi Aranka: Már Zebris regénye és díja előtt is megmutatkozott ez az érdeklődés. Körülbelül tíz éve balti szerzők rendszeresen kapnak hasonló elismeréseket, és ennek megfelelően fordítják is műveiket, magyarul is megjelent már több ilyen, díjazott regény.
A lett kulturális intézmények nagyon aktívan és hatékonyan népszerűsítik irodalmukat külföldön, elsősorban természetesen Európában, nagy gondot fordítanak a kiadókkal, fordítókkal való kapcsolattartásra, a fordítások támogatására. Nagy kedvencem, és jó példa is erre a Latvian Literature internetes platform 2017-ben indított nemzetközi kampánya, melynek főszereplője a nem kis öniróniával megrajzolt „I”, az Introvertált Lett Író. Ez a kampány éppen azt mutatja meg, mennyire üdítően szellemes, kreatív a mai lett irodalmi élet. 
Talán nem teljesen független a külföld érdeklődésétől annak a sorozatnak az ötlete sem, amelynek egyik köteteként Zebris regénye megjelent. A sorozat apropója a Lett Köztársaság 1918-as kikiáltásának századik évfordulója volt. Tizenhárom írót kértek fel, hogy a száz év történelméből egy-egy fontos korszakot dolgozzanak fel. Nyilván a lett irodalom, illetve a saját történelmükre való reflektálás szempontjából is fontosak ezek a szövegek, de közben arra is kiválóan alkalmasak, hogy a külföldi olvasó tájékozódjon a lett történelemben.

VP: A könyv bemutatóján, 2019-ben személyesen is lehetősége volt találkozni a szerzővel Budapesten, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Milyen személyes benyomásokat gyűjtött?

Laczházi Aranka: Nemcsak a budapesti fesztiválon találkoztunk, hanem már nagyjából egy évvel korábban Rigában is a lett irodalom külföldi fordítóinak szemináriumán. Akkor már készültem a regény fordítására, és a legjobb pillanatban kaptam ehhez néhány nagyon hasznos tanácsot.  A budapesti látogatása alatt a legemlékezetesebb számomra az volt, amikor magyar gimnazistákkal találkozott, tulajdonképpen egy rendhagyó irodalomórát tartott nekik. Pillanatok alatt megtalálta a közös hangot a fiatalokkal, és meggyőzte őket, hogy írónak lenni teljesen normális dolog, sőt, rendkívül szórakoztató életforma is. 

VP: A regény cselekménye olyan időszakban játszódik, amelyben Lettország az Orosz Birodalom része, és az orosz vonatkozások mindvégig fontos szerepet játszanak a regényben. Milyen kihívásokat jelentett ez az Ön számára? Szüksége volt rá, hogy orosztudását is segítségül hívja a munka során?

Laczházi Aranka: Természetesen. Zebris regénye az 1905-ös oroszországi felkelések lettországi eseményeit dolgozza fel. Riga akkoriban Oroszország egyik legnagyobb ipari- és kikötővárosa volt, értelemszerűen jelentős orosz lakossággal. Így természetes, hogy Zebris például rengeteg orosz eredetű szleng szót is használ, amiknek persze meg lehet találni a magyar megfelelőit, de azt, ahogy ezek az orosz szavak a lettbe illeszkednek, nemigen lehet reprodukálni. 
Nemcsak Zebris regényével kapcsolatban ütköztem ilyen nehézségben. A balti irodalmak fordításához rendszerint nem elegendő az illető nyelv ismerete, hiszen a történetek tipikusan többnyelvű közegben játszódnak, a háttérben mindig ott az orosz, illetve a litván művek esetében a lengyel nyelv is.  Az eredeti szövegeket izgalmas dimenziókkal gazdagítják ezek az idegen lexikai elemek, a fordítók számára pedig szinte megoldhatatlan feladatot jelent ezek pontos átültetése. Én azt gondolom, hogy a magyar fordításban szinte lehetetlen a maga teljességében megteremteni azt a nyelvi közeget, ami az eredeti műben természetes háttér. Sokszor van szükség lábjegyzetekre, magyarázatokra. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy talán ahogy a magyar olvasó egyre inkább megismeri ezeket az irodalmakat, kultúrákat, úgy válik egyre megszokottabbá, egyre könnyebben megidézhetővé ez a soknyelvűség.

VP: Nem titok, hogy az Ön személyében a balti irodalmak egyik legelkötelezettebb fordítóját köszönthetjük. Milyen forrásból táplálkozik ez az elkötelezettség?

Laczházi Aranka: A kilencvenes évek elején kezdtem litvánul, lettül tanulni, és szinte rögtön lehetőségem nyílt hosszabb időszakokra a Baltikumba utazni.  A Szovjetunióból való kiválást követően a függetlenség első évei voltak ezek, izgalmas, fontos évek a litvánok, lettek számára, rengeteg nehézséggel, bizonytalansággal. Mivel ott éltem akkoriban, ezeket az élményeket, emlékeket bizonyos mértékben a magaménak érzem, és azt hiszem, ebből táplálkozik a kötődésem ezekhez a népekhez. 
Nagyon inspirál a közös munka is a szerzőkkel. Számomra újdonság volt, amire néhány éve az egyik lett szerzőm hívta fel a figyelmemet: arra, hogy a balti műveket – lettül, litvánul tudó fordítók hiányában – többnyire nem eredetiből, hanem angol vagy német fordítások alapján fordítják tovább más nyelvekre. Nem nehéz elképzelni, mennyire átalakulhat egy szöveg a többszörös fordítás során, mennyi minden elveszhet. Valószínűleg ezért becsülik meg annyira, amikor valaki az eredetiből dolgozik, és valóban az ő szövegüket fordítja.