„Ki vagyok tisztán én, és mi a személyiségemre rárakódott szerhasználói attitűd” – szakkönyv a női szerhasználatról

A Traumainformált csoportos tanácsadás szerhasználó nőknek című kötet témakijelölése, valamint a kutatás hátterét adó csoportterápiás forma újdonságnak, sőt úttörőnek számít Magyarországon. Ahogy a szerzők leírják, az addiktológiai ellátórendszerben azért is láthatóak kevésbé a nők, mert a különböző szűrések – az önbevalláson alapuló tesztektől a rendőri ellenőrzésig – előfeltevése, hogy a férfiak hajlamosabbak függőségekre, így ők nagyobb arányban kerülnek kórházi vagy elterelő intézmények látóterébe, és a terápiás jellegű intervenciók is elsősorban a férfitársadalom problémáit célozzák. Az viszont kimutatható tendencia, hogy az 1980-as évekhez képest napjainkban a nők egyre inkább „felzárkóznak” szerhasználat terén: arányuk a férfiakhoz képest 1:5-ről 1:3-ra nőtt. A női szerhasználatot továbbra is tabuk övezik, amiket a kutatók olyan narratíváknak tudnak be, mint hogy a lányok erősek, és képesek önállóan megoldani az érzelmi nehézségeiket, a családanyáknak pedig a háztartás vezetése és a gyerekeikről való gondoskodás mindenek felett álló személyes felelősségük. Ezeknek a társadalmi normáknak az ismeretében Kaló Zsuzsa és kutatótársai célja az volt, hogy felderítsék a lányokra és nőkre jellemző szerhasználati módok sajátosságait, és az ő körülményeikhez jobban illeszkedő, tudományos standardok szerint is hatékony csoportterápiás kereteket ajánljanak az érintettek helyzetének javítására.

A kötet három nagy egységből áll: egy elméleti tanulmánnyal kezdődik, mely összegzi a traumával és a szerhasználó nőkkel kapcsolatos szakirodalmakat, majd kitér a magyar sajátosságokra és a vizsgálatban részt vevő csoportok megszervezésének mikéntjére. A kutatás alapját ugyanis egy országszerte négy helyszínen levezetett, kis létszámú és zárt végű, tizenkét alkalmas csoportterápia keretrendszere adja, melynek eredményeiről interjúk és kérdőívek formájában több ponton adatokat rögzítettek a kötet megírásában részt vevő szakemberek és pszichológushallgatók, akik az időközben kapott eredményekből kiindulva is apróbb változásokat kezdeményeztek a fejlesztés alatt lévő program vezetésében. Az adatok elemzése a második nagy egységben kapott helyet: itt olvashatók az interjúrészletek, és itt láthatók a kérdőívek elemzései, melyek öt indikátoron keresztül mérik a terápiás program sikerességét: ezek a traumával kapcsolatos tudás növekedése, a biztonság- és kontrollérzet visszaszerzése, a megküzdési módok változása, az egyes résztvevők kapcsolódásainak átrendeződése a csoportban, valamint a csoporton kívüli társas környezetében. A könyv végére egy praktikus és sokoldalú feladatgyűjtemény került, amelyben egyaránt találhatóak ötletek a csoportfoglalkozások keretezésére, egyes fejlesztési aspektusokat célozva, valamint otthoni munkára, későbbi személyes önfejlesztéshez.

A kötet címében szereplő traumainformált jelző mind a csoport megszervezésében, mind a szemléletmódjában kulcsfontosságú: a szerzők hivatkozott kutatásai szerint a szerhasználó nők esetében szignifikáns összefüggés mutatható aközött, hogy valakit interperszonális trauma ér, és hogy később szerhasználó lesz. A nők ráadásul gyakran szenvednek el traumatikus tapasztalatokat számukra fontos személyek felől, így – történtjen ez akár elhanyagolás, akár bántalmazás formájában, kisgyerekként vagy felnőtt nőként – a trauma később is elsősorban a kapcsolódási képességük sérültségeként lesz jelen: az újratraumatizálódástól tartva, a rossz előképből levont tanulságok miatt nehezen alakítanak ki olyan bizalmi kapcsolatokat, amelyekben társukkal egyenrangú feleknek, teljesen elfogadva éreznék magukat. A kutatásban idézett, terápiás csoportban részt vevő nők hétköznapi egyszerűséggel, szinte fanyar jókedvvel fogalmazzák meg, hogyan vált az „antiszociális”, „méla undorral” átitatott viszonyulás önképük részévé, ami nemcsak másoktól tartja távol őket, de egy pozitív, cselekedeteiért felelős személlyé válás lehetőségétől is. A folyamat ezen a ponton azzal a felfedezéssel jár számukra, hogy problémájuk, megküzdési módjaik bár részleteikben eltérőek, cseppet sem egyéniek, nem a személyiségükből fakadó hibák.

A csoport célja, hogy hasonló tapasztalatok segítségével biztonságot és elfogadó légkört teremtsen, és az érintettek traumával kapcsolatos tudásának növelésével idővel a kontroll érzetét is visszaadja az addig vagy a terápia alatt is függőséghez nyúló lányoknak és nőknek. Utóbbihoz a könyvben ismertetett gyakorlatok másik nagy csoportja tartozik, amelyek a tizenkét alkalom második felében kerülnek elő, s a csoportban részt vevők érzéseinek, testi észleleteinek és gondolatainak megfigyelését szeretnék elősegíteni, ezzel pedig megküzdési módjaikat tudatosabbá tenni. Hiszen a szerfüggőség ezeket a primer külső vagy belső ingereket eltompítja, egyféle választ kínál rájuk, a velük járó kihívások és konfrontációk elviselésének megkönnyítésével kecsegtet. A függő személyeknek idővel kihívást okozhat nem úgy tekinteni az érzéseikre, mint amelyeket a legkönnyebb elnyomni valamivel – a testi észleleteiktől sokszor legszívesebben csak elmenekülnének, gondolataikkal pedig azok felülvizsgálata nélkül azonosulnak. A terápia indikátorokkal is mért célja az, hogy a benne résztvevők ezekre a tényezőkre mint az önbecsülést és a változást előidéző erőforrásokra tudjanak tekinteni, melyek segíthetik őket jó döntések meghozatalában.

A kötet összességében a kutatásban részt vevők részletgazdag munkanaplójaként is forgatható, amely – közkinccsé téve az eredményeket – hasonló csoportok létrejöttét szeretné inspirálni, egyben meggyőző és aprólékos elemzőmunkát végez az eredményeinek elméleti és statisztikai bemutatására.