Kötetünk egyfelől ennek a kincskeresés mágiatípusának az eddig csak alkalmanként kutatott válfajait és csak esetenként kiadott forrásait mutatja be (azaz magukat a kincskereső kézikönyveket); másfelől pedig olyan peres forrásokat publikál, amelyek a kézikönyvek használatáról árulkodnak.

Erdélyi néphiedelem-gyűjtés 1789–90-ben

A kötet a 18. század végi népi mentalitás egyik eddig legizgalmasabb dokumentuma. Nemcsak Erdély különböző nyelvű és eltérő felekezetű népességének hiedelmeit mutatja be, hanem az értelmiségi gondolkodásra is fényt vet, jelzi, hogy milyen mélyen tudtak behatolni lelkészek a népi képzeletvilágba, és azt is láttatja, hogy külföldi tanulmányaik után milyen olykor ellenséges közegbe kerültek Fogaras vidékén.

Gagyi József anyagát Dyekiss Virág rendezte; szövegeit gondozta, egységesítette és a gyűjteményt tárgy- és helységnévmutatóval látta el. A szerzők e kötettel a Székelyföld múltbeli hiedelemvilágának eleddig legnagyobb szabású gyűjteményét hozták létre. Ezzel nélkülözhetetlen adatanyagot szolgáltatnak a folklorisztikai, antropológiai kutatások számára, de az erdélyi magyar kultúra múltja iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönségnek is tanulságos olvasmányt nyújtanak.

Ráolvasók a régi Csíkszékről

Az olvasó e köteten keresztül egy töredékeiben még ma is élő, valamikori gazdag hiedelemvilág dokumentumaiba nyerhet bepillantást, amikor ezeknek a "hasznos" szövegeknek még komoly szerepük volt a mindennapi élet szükséghelyzeteiben. Ezen túl egy költői szépségekben is bővelkedő szövegvilág is elénk tárul a könyvből, amelynek példáit a "huszonnegyedik órában" sikerült rögzítenie Takács Györgynek.

A kötet struktúrája új elemeket rejt. Tanulmányok és lejegyzett elbeszélések váltogatják egymást, segítve az olvasót – laikust és tudóst egyaránt – a hagyomány és hiedelem viszonyának mélyebb megértésében. Miként működik a hiedelmek rendszere, rendszernek nevezhető-e egyáltalán? A tudós érdeklődő kutatási vágya és az élő hagyomány találkozásának lenyomatát ismerhetjük meg az interdiszciplináris szemléletű kötetből.

A halál témáját érintő kulturális és szociálantropológiai irodalomban gyakori téma a modern nyugati ember és a más kultúrákban élők halálképének, halálhoz való viszonyának különbsége. E különbségek azonban az úgynevezett nyugati társadalmakon belül is érzékelhetők. Nem egy antropológus számolt be arról, hogy az általa megismert európai falusi közösségekben az emberek mennyire másként, mennyivel „természetesebben” viszonyultak a halál kérdéséhez és a halottakhoz, mint ami számára saját társadalmi közegében megszokott volt. Ezekben a közösségekben a halál nem tabutéma, nem a haldokló és családjának magánügye, a haldoklás s a halál körüli gyakorlati teendők ellátása pedig nem vagy nem teljesen került át abba a professzionális szolgáltatói szektorba, amely ma már a legtöbb helyen körülveszi.

Bosnyák ​Sándor az ötvenes évek végétől kötetekre való értékes folklórszöveget gyűjtött, így a magyar néphit, hiedelem- és történeti mondák terén talán neki van a legnagyobb gyűjteménye.

Orosz vallásos népénekek

Ez a könyv az orosz vallásos népénekek gyűjteménye. Ez a költészet – Erdélyi Zsuzsanna szavaival élve – „a templomok árnyékában”, „paraliturgiai énekekként” született meg a nép lelkében. A vallásos énekek termékeny talajra találtak a népi kultúrában, az ősi eposz, a szerelmi líra, a balladák, históriás énekek világában. Felhasználták a balladák ősi szimbólumait, az eposz narratív formáit, mely széppé tette stílusukat.