Rauni Magga Lukkari és Inger-Mari Aikio számi nyelvű költőnők bensőségesen térképezik fel női és férfi szerelmi viszonyok világait. Ez, a felmenő és követő generációkra is érzékeny kettős lírai kötet háborús emlékek, válások, kultúrsokk és családi viszályok alól feloldóan olyan középpontból szólal meg, melyben sor kerülhet egymás szeretetteli elengedésének és befogadásának rituáléjára. A kihalás által veszélyeztetett északi számi nyelven írt kötetek jelen fordításai az eleddig többségében férfi szerzőknek hangot adó magyar fordításirodalmat a kortárs női számi líra nagyjaival gazdagítja.

Az Akvarellek arról szóló tanulmány, hogy milyen bonyolult a sorsa az embertelen körülmények közt létrejött örökségnek. Mindemellett azt is igyekszik megragadni, miben áll a roma identitás, hol ér véget az egyén sorsa, és hol kezdődik a népirtás.

Egy ​letűnt mesevilág elevenedik meg a könyv lapjain egy legendás személyiség, Mihail Bgazsba alakján keresztül, aki Hruscsov idején volt Abházia első titkára, s emellett tudós biológus, genetikus. A könyv akár korlenyomatnak is tekinthető, hiszen felbukkan benne Hruscsov és Fidel alakja, a karibi krízis...

Regény, lírai napló, önéletrajz, egy testi és lelki állapot tükre, avagy tündérmese? Kissé mindegyik, és egészen egyik sem. A világirodalomnak ez a remeke, amelyet hosszú idő múltán új kiadásban ismét kezébe vehet a magyar olvasó, Knut Hamsun norvég író Éhsége 1890 óta a világ szinte valamennyi nyelvén megjelent, s az éhező oslói fiatalember érzelmes története ma már ahhoz a bizonyos kétezer könyvhöz tartozik, amelyet a művelt embernek illik ismernie.

Olvasmányos, lassú könyv olyan emberekről, akik csak túl akarták élni a kegyetlen háborút. Nem volt bennük előítélet, nem voltak politikailag elkötelezettek, csak a háború alatt is olyan törvények szerint akartak élni, mint békeidőkben.

A legjobb külföldi regénynek járó díj, Franciaország (2014)
Az év legjobb regénye (Kresnik-díj) (2011)
Európai Irodalmi Díj (2011)

Lucifer intenzív képeit mutatja fel korunk kiemelkedő költőnőjének, Tzveta Sofronievának többnyelvű, több műfajú, az irodalmi, tudományos és hétköznapi nyelvi regiszterekkel zsonglőrködő posztdramatikus poézise. A Berlinben élő költőnő humánus értékvilágát, darabjai polifón üzenetét számos nyelv, diskurzus, műfaj és médium által szabdalt formába önti. A poézis hipermedialitásának sajátos tanúbizonyságaként értelmezhető írásművészetét úgy is tekinthetjük, mint Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának további színe, melyet különösen Sofronieva antropocénnel, antroposzcénával kapcsolatos művészi tevékenysége fejt ki. Hite viszont töretlen, mint írja: "A költészet hullámai puhák, lágyak, megmentenek."