Hasonló termékek
Fogva tartott gondolatok
A könyv, amit az olvasó most a kezében tart, egy missziós munka terméke, melynek célja, hogy társadalmunkat megismertessük a fogva tartottak gondolataival, ezeken keresztül pedig a börtönártalmakkal, és így megpróbáljuk egy kicsit áttörni az úgynevezett civileket és az elítélteket elválasztó falat. Az általunk feldolgozott anyagokat a fogva tartottaktól személyesen gyűjtöttük a spontán szövegíratás módszerével. Ezeket a fogalmazásokat felhasználva szociálpszichológiai és nyelvészeti szempontból vizsgáljuk a börtönártalmakat.
Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe
A Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe rendhagyó mű. Bár egyetemi tankönyvnek íródott, valójában jóval több, mint amit a „bevezetés" cím sugall. Benne a 20. századi szociálantropológia egyik legnagyobb mestere, a rokonságkutatás két legfontosabb irányzatának, a Rivers tői Radcliffe-Brownig húzódó angolszász strukturalista-funkcionalista, valamint az ezt követő, Lévi-Strauss nevével fémjelzett (francia) strukturalista iskolának a műhelyébe vezeti be olvasóit - széles és személyes látképet adva ezen keresztül az antropológiai kutatások alfájának és ómegájának számító rokonságkutatások fő kérdéseiről, módszertanáról, eddigi eredményeiről és napjainkban zajló, heves szakmai vitáiról.
Emigráció és identitás
56-os menekültek Svájcban
Az 56-os forradalom leverése után kb. 200000 magyar hagyta el az országot. Svájc 13000-nek nyújtott menedéket. A munka elsőrangú kérdése: a kiválasztott tanúk beszámolója nyomán az elmúlt korszak emléknyomait felfedezi. Milyen sajátos módon reagáltak új élethelyzetükre a menekültek? A munka magját a velük folytatott beszélgetések képezik.
A jelenkor kritikája
„…a közönségesség azzal végződik, hogy – mint ahogy a Dalai Láma ürülékét tisztelik – a söpredék első jöttmentjét imádják, vagy saját magukat látják benne imádattal; olyan viszonyulás ez, amely a demokráciában megfelel annak, mintha a monarchiában a császári koronát aukcióra bocsátanák.” Ezeket a sorokat Kierkegaardtól A jelenkor kritikája című műben olvashatjuk.
Leírás
Gondolta volna bárki az ókorban, hogy az asszonynép valaha is együtt étkezhet urával?
Hitte volna valaki az újkorban, hogy fehérszemély képes a férfiakkal egyenértékű szellemi alkotásra?
A nőtudományok megjelenésével olyan kérdések merülnek fel, amelyek alapjaiban átformálják a nemi struktúrákat.
Hogyan épül fel a nemi arisztokrácia, létezik-e férfi és nő között valódi demokrácia?
Hol keresendők a XXI. századi köztes mentalitás (intermentalitás) történeti gyökerei?
A könyv részletesen tárgyalja a nőtörténet hiányzó láncszeme, az anyajogú társadalom felépítését, valamint a matriarchátusból a patriarchátusba vezető korszak mesterségesen kialakított szabályrendszerének körülményeit, s annak napjainkig húzódó permanenciáját.
A kötetben ismerős elméletek olvashatók, sokat idézett klasszikus és modern gondolkodók irányadó nézetei a női nemről, amelyek bekúsztak a férfi- és a női agyakba, s évezredes sztereotípiákká váltak.
Az elemzés interdiszciplináris eszközökkel közelít a témához; nem titkolt cél az androcentrikus társadalmak nemi hierarchiájának leleplezése.
A Lánylegény a nők napjainkban is folyó küzdelmes történetétnek plasztikus bemutatására vállalkozott, s ilyenformán semmiképpen sem lányregény.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Horváth Júlia Borbála |
Megjelenés | 2015 |
Terjedelem | 192 oldal |
Kötészet | ragasztókötött, puhatáblás |
ISBN | 9789632369464 |