A megismerés elméletei a korai felvilágosodásban

„A vallás az evangéliumok óta nem nyert e műhöz fogható támaszt, és nélküle rövid időn belül az evangéliumok is rosszul jártak volna.” Karl Leonhard Reinhold – Fichte elődje a jénai katedrán – nyilatkozott így Fichte első nyomtatásban (névtelenül) megjelent művéről, bár igaz, hogy a közvéleményhez hasonlóan Kant munkájának tartotta. Az ésszerűség a kinyilatkoztatás mércéje, állítja a korra jellemzően Fichte, s minthogy olyan tárgyról van szó, amelyet a tiszta elméleti ész segítségével sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet, Kantot követve a gyakorlati ész területére utalja a kérdést.

 Elmefilozófiai szöveggyűjtemény

Leibniz műve az újkori filozófia történetének alapvetően fontos dokumentuma. A kötet Locke alapművére válaszolva fejti ki a racionális alternatíva lehetőségeit az empirizmussal szemben.

A folyamatfilozófia klasszikusai: Hegel és Whitehead

Ha Hegel (1770-1831) a közfelfogás szerint az utolsó, akkor lehet, hogy Whitehead (1861-1947) a legutolsó nagy rendszeralkotója a filozófia történetének: mindketten az emberi tapasztalatterületekegészét átfogni törekvő, szisztematikus metafizikát dolgoztak ki.

Esszék és előadások

A könyv olyan radikális keresztény, vagy a kereszténységen töprengő gondolkodók, alkotók egy-egy kérdését mutatja be, akik az európai bölcseleti hagyománynak a görög hagyományoktól eltérő, más fókuszát teremtették meg. Ez részben az akadémiai filozofálással való szembehelyezkedésből, részben pedig e gondolkodók többségére jellemző keresztény hitükből ered. Közös bennük az, hogy a kereszténységhez intézett kérdésük magában rejt egy antifilozófiai hozzáállást, éspedig azáltal, hogy elfogadják azt a kihívást, amelyet Pál apostol a Korinthusiakhoz írt I. Levelében a kereszténység gondolkodási formájáról adott: a keresztről való tanítás őrültség a filozófus elme számára - illetve Pascallal szólva: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene nem a filozófusok istene. Az antifilozófus kifejezés Alain Badiou terminusára utal, aki Pál apostolt nevezte így. A szerzőnő kérdése ez: Vajon együtt tudunk-e még gondolkodni a nagy keresztény írókkal és alkotó egyéniségekkel, vajon megmozdítanak-e bennünk valamit azok az elementáris egzisztenciális kérdések, melyek foglalkoztatták őket a Bibliával folytatott beszélgetéseik során? Vajon van-e még a keresztény gondolkodásban elég élet ahhoz, hogy átvegye a stafétabotot ezektől és persze más elődöktől.

Korábbi korokban a filozófusok a lét általános problémáit, a megismerés egyetemes törvényeit és az úgynevezett örök igazságokat igyekeztek feltárni, a modernitás kibontakozásával mindezt már a természettudományok szemléletére alapozták.