Új kötetében színészportréiból nyújt át egy csokornyit a szerző – a magyar színház emblematikus
alkotóiról, Haumann Pétertől Törőcsik Mariig, Keresztes Tamástól Pálffy Tiborig. Kritikái, esszéi főként
a kétezer-tízes évek előadásairól tudósítanak, magyarországi és határon túli műhelyekről,
Kolozsvártól Sepsiszentgyörgyig. A válogatás nem kínál átfogó összegzést, csak szubjektív krónikákat.
Egy néző impresszióit, aki sokféle érzéki-intellektuális élményt szeretne megosztani olvasóival.
„És Gyenes Judith monológjából szárba szökkent, testet öltött, felröppent a forradalom kék madara;
ha lehet ilyet mondani, a forradalom lelke; hogy mondja, csak egyre mondja, amit valakinek muszáj
elmondani, továbbmondani, hogy az utánunk jövők is megismerhessék az igaz történeteket, az igaz
történeteinket.”
„És akkor tán illendő megcéloznom a színireferensi módit is, még mielőtt valaki az orromra koppint,
hogy hékám, ez itten nem kritika, hanem valami szubjektív izé, tessék már rendesen elmondani, hogy
hol, merre, hány méter és meddig.”
…
Kovács Dezső 1956-ban született, Csornán. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát.
1981-től 2016-ig a Kritika kulturális folyóirat rovatvezetője, szerkesztője. 2014-től az ART7 művészeti
portál alapító főszerkesztője.
Kötetei:
Rejtőzködő legendárium. Fejezetek egy kultúrpolitikus sorstörténetéből. (Társzerző, társszerkesztő.)
Szépirodalmi – Szemtanú Kiadó, 1990.
Bohóc a manézsban. Színházi írások. Tandem Grafikai Stúdió, 2008.