Hasonló termékek
A pénz története Babilóniában az pénzverés előtt és után
Sorozatunkat nem is kezdhettük volna méltóbban, mint Vargyas Péter akadémiai doktori disszertációjának a közreadásával. A közelmúltban tragikusan elhunyt nemzetközi hírű szerző gazdaságtörténeti kutatásai során az ókori Kelet egészét vetette vizsgálat alá. Első tanulmányaiban Ugarit társadalmának és kereskedelmi rendszerének a kérdéseit fejtegette, majd érdeklődése Babilónia ártörténete felé fordult. Kutatói pályájának utolsó éveiben főként az ókori Kelet pénzhasználata, pénztörténete, a keleti civilizációk gazdasági mentalitásának problémái foglalkoztatták.
A hatalomgyakorlás lehetőségei és korlátai a Hettita Birodalomban
A Hettita Birodalom mintegy 400 éven át (ca. Kr.e. 1650 és 1200 között) az ókori Közel-Kelet egyik legjelentősebb államalakulati közé tartozott, emléke mégis szinte nyom nélkül tűnt el. Története az erőteljes katonai expanzió és súlyos krízisek hullámzása jegyében telt, amelyek új kihívások elé állították és megújulásra késztették a birodalom államapparátusát.
Pannóniai vallástörténet
A könyv kutatási témái közül a legjelentősebbnek, a római vallástörténetnek pannoniai szintézise. Ezzel a Magyar Tudományos Akadémiától akadémiai doktori címet nyert (2005), a Magyarországon elérhető legmagasabb tudományos minősítést. Emléktáblája áll a PTE Botanikus kertjében és a fertőrákosi mithraeum előtt.
Magyarország története az ókorban: Kelták és rómaiak
Szabó Miklós és Borhy László akadémikusok több évtizedes kutatási tapasztalatukra és tudományos eredményeikre támaszkodva készítették el ezt az összefoglalást, amely részletesen és széles földrajzi valamint történelmi és kulturális összefüggéseiben taglalja Magyarország területe késő vaskori népeinek és római kori lakosságának történelmét.
Orvoslás az ókori Mezopotámiában
A mezopotámiai gyógyító rítusok elmélete és gyakorlata
A mezopotámiai kultúra nem csupán az általunk ismert legrégebbi ókori civilizációk egyike, hanem a legtöbb és leginkább sokféle forrással bíró ókori kultúra. E megállapítás az ókori orvoslás területére is igaz.
Átmeneti rítusok.
A magyar társadalolmtudományi könyvkiadás nagy adósságai közé tartozik a 20. század elejének klasszikus vallásantropológiai értekezése, Arnold van Gennep Átmeneti rítusok című műve. Noha közel száz évvel ezelőtti (1909) megjelenése óta a rítuskutatás egyik alapművévé (és nyomában az "átmeneti rítus" fogalma mára általánosan bevett terminus technicusszá) vált, a magyar olvasóközönség számára mindeddig nem volt hozzáférhető magyar nyelven.
A paraszti gazdálkodás és társadalom átalakulása
A szerző a paraszti gazdálkodás és társadalom kialakulását és átalakulását kíséri végig négy történelmi - a hűbéri, a kapitalista, a szocialista és az újkapitalista - korszakon keresztül. Kitér a hazai viszonyok régiónkénti különbségeinek elemzésére, valamint a magyar viszonyok európai térben való elhelyezésére.
A triumphus Asszíriában
E kötetben arra teszek kísérletet, hogy az Újasszír Birodalom (Kr. e. 911-612) idejéből fennmaradt diadalmenetek és egyéb győzelmi rituálék képi és írott forrásainak elemzésével rekonstrukcióját adjam az asszír triumphusnak. Az említett források által nyújtott kép szükségszerűen töredékes, s egy teljesebb kép megrajzolásához szükségesnek mutatkozik egyrészt a rítussorozat más kultúrákban megtalálható antropológiai párhuzamainak, másrészt a triumphusban szerepet játszó egyes rítuselemek más kontextusokban való megjelenésének számbavétele.
Leírás
Csabai Zoltán, ókortörténész, a Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékének egyetemi adjunktusa. A L'Harmattan Kiadónál az Ókor-Történet-Írás mellett az Ancient Near Eastern and Mediterranean Studies sorozatszerkesztője.
Földi Zsombor, assziriológus, a Ludwig-Maximilians-Universität München ösztöndíjas doktorandusz kutatója. Több nemzetközi tanulmánya mellett jelen kötet szerkesztője.
Grüll Tibor, ókortörténész, a Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékének egyetemi docense. Számos tanulmány, szakkönyv és ismeretterjesztő könyv szerzője. Ezek közé tartozik pl. a Kőbe vésett emlékezet. Késő-antik zsinagógák feliratai (2004), Az utolsó birodalom: Az Imperium Romanum természetrajza (2007) és az Áruló vagy megmentő? Flavius Josephus élete és művei (2010).
Vér Ádám, assziriológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Vallástudományi Központjának tudományos munkatársa, az Ókor folyóirat szerkesztője. A L'Harmattan Kiadónál legutóbb A megértés mint hivatás. Köszönő kötet Erdélyi Ágnes 70. születésnapjára című könyv társszerkesztője.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Csabai Zoltán, Földi Zsombor, Grüll Tibor, Vér Ádám |
Megjelenés | 2015 |
Terjedelem | 362 oldal |
Kötészet | ragasztókötött, puhatáblás |
ISBN | 9789634140368 |
Sorozat | Ókor - történet - írás sorozat |