Előadások Walter Benjamin Műalkotás-tanulmányáról

Magától értetődően tekintünk magunkra egy nemzeti közösség tagjaként. De valóban egységes-e az, amit nemzeti identitásunknak nevezünk? Egyforma-e mindazokban, akikben megvan? Egységes-e továbbá abban az értelemben is, hogy egynemű tényezők alkotják?

A vállalkozás központi célja egy olyan művészetfilozófiai perspektíva kidolgozása, mely azt a meggyőződést hangsúlyozva, hogy a humánideológiák bukása után is lehetséges ember és művészet „egybegondolása”, hiszen – Helmuth Plessner alapvető felismerésére utalva – az ember méltóságának egyik forrása önnön nyitottságának esztétikai elsajátítása.

A méltán világhírű történelemprofesszor (az MTA tiszteletbeli tagja) önéletrajzában a szélsőségek korát mutatja meg, de most az egyén szemszögéből, ironikus bölcseséggel és kellő távolságtartással. Kalandos és termékeny életének történetét útleírásként is olvashatjuk – kitűnő pillanatfelvételekkel ifjúsága Bécséről és Berlinjéről, a harmincas évek még özönvíz előtti angol társadalmáról, olaszországi, spanyolországi, dél-amerikai és más, élvezettel leírt látogatásairól.

A könyv az adatelemzés és adatgyűjtés valamennyi lépésére rámutat (a leírástól a grounded theory megfogalmazásáig) az elméleti mintavétel módszerének alkalmazásával.

Az értekezés azokat a folyamatok elemzi, amelyek a modern civilizáció kialakulása és elterjedése nyomán zajlottak le a XX. századi művészetfilozófiában. Az egyes fejezetek három nagy hatású gondolkodó – Ortega, Spengler és Walter Benjamin – életművének fényében vizsgálják a művészetfilozófia átalakulásának, a klasszikus esztétikai normák felbomlásának és eltűnésének társadalmi hátterét.

Az emlékezés, identitás és diszkurzus fogalmai számos jelentésréteggel rendelkeznek, egymás mellé helyezésük és közös tárgyalásuk pedig megnyithatja az elmét, beindíthatja a képzelőerőt, s az emberi ügyekről folytatott közös gondolkodás és beszéd kiváló kiindulópontja lehet. Ez a várakozásteljes elképzelés jelentette e tanulmánykötet kiinduló pontját, melynek szerzői a humán tudományok művelői, így az irodalomtudomány, a nyelvészet, a pszichológia és a szociológia hagyományait követik.

A Bildung (képzés, művelődés) fogalma a 18. század második felétől kezdve a pedagógiai és filozófiai gondolkodásban egyaránt kitüntetett szerepet töltött be német nyelvterületen.