"Mindig arra igyekeztem rámutatni, hogy a varázsmesék [...] egy egységes rendszer részei, és egyetlen kompozíciós séma szerint épülnek fel. Következésképpen nem is igen beszélhetünk különálló mesetípusok keletkezéstörténetéről, sokkal inkább a varázsmesék hagyományrendszerének történetiségéről. A varázsmese történeti gyökerei című munkámat is ennek a kérdésnek szenteltem.”

Folklorisztikai tanulmányok

A kötet tanulmányaiban a klasszikus epikus szájhagyományra vonatkozó elemzések mellett a kortárs folklór jelenségei is sorra kerülnek: az angyalok óvó-elhárító tevékenységét alátámasztó, az interneten és a könyvesboltok polcain egyaránt nagy népszerűségnek örvendő elbeszélések variálódásáról és előképeiről éppen úgy képet kaphatunk, mint az eltűnő stopposról, a szőnyegbe tekert és elveszített halott nagymamáról, a moziban hagyott fertőzött injekciós tűről szóló városi/modern mondák nemzetközi és magyar kutatástörténetéről.

A magyar színház olyan régmúlt és kortárs jelenségeit elemzi, amelyek kollaboratív munkaformákon és a kontingencia dramaturgiáján alapulnak, továbbá arra példák, hogy milyen „theatronban” válhatnak a színházcsinálók cselekvő közösséggé, a nézők „tettre késszé”, az előadás pedig a kritika időterévé.

Ez a színházi nevelés területét vizsgáló kötet arra vállalkozik, hogy egyfelől helyzetképet adjon az országos helyzetről, másrészt szakterületekre, műfajokra és fogalmakra fókuszáló elemzéseken keresztül betekintést nyújtson a terület fontosabb témáiba.

Varázsmesei kánonok a régiségben és a romantikában

Milyen volt és milyennek látták a 18-19. század írói és olvasói a mese műfaját? Milyen hatása volt a népmeséknek az érzékenység és a romantika szépirodalmára? Értjük-e még a mesei funkciók és motívumok szerepét a Fanniban, a Tempefőiben és más klasszikusokban?

Aki ​Shakespeareről beszél, az életről beszél. S aki az életről, az önmagáról. A magánbeszéd pedig, amennyiben hiteles, óhatatlanul rólunk szól.
Géher István Shakespeare-esszéi vallomások: mind egy-egy szerelmi vallomás, hitvallás az irodalomról, az életről. Tükörképünk: mondja tárgyáról — a kötet előzményének tekinthető nagy sikerű rádiószemináriumra emlékeztetve — , s joggal, hiszen a sorra tárgyalt 37 színpadi mű létünk teljes enciklopédiája. Példatár. Élethelyzetek, emberi kapcsolatok, erkölcsi konfliktusok ősképeinek tárháza, amely jelen esetben még a lírikust is ellátja szereppel, hogy tárgyszerűen lehessen „alanyi".

A színház tart tükröt a balgák népes osztálya felé, s szégyeníti meg a balgaság ezer formáját.” Ez a színház „társadalmi szerződése”. Klasszikust játszani – van, aki azt mondja, hogy ez gyávaság, pótcselekvés – aligha jelent mást, mint hogy a mai magyar színház keresi azt a nyelvet, ami saját drámairodalmi és színháztörténeti tradícióihoz köti, és azt, amelyen a nézővel szót érthet.