A magyarcsügési ráolvasófüzetek

A kötetben bemutatott kéziratos füzetekbe 1894 és 1933 között jegyzett le magyar és román imákat, ráolvasókat a magyarcsügési Gábor János (1870-1957). A magyar fonetikai készlettel leírt román "deszkentálásokat" torokgyík, kígyómarás, sebláz, orbánc, "lóorbánc" gyógyítására, gonoszok távoltartására és rontások visszafordítására, a magyar ráolvasókat pedig tejelvétel és rontás ellen, továbbá ijedtség eltávolítására tartották alkalmasnak. A ráolvasók némelyike szintén unikális jellegű. Amint a szerző, Takács György megállapította, ezek a 19. század gyimesi határvidékének szinkretikus vallási viszonyait idéző szövegek nem írott előképekből, hanem a helyi szájhagyományból erednek. A füzetek a csángó műveltség alfabetizmusát villantják fel: a segítségükkel betekinthetünk egy, a korabeli gyimesi vidéket ráolvasóival járó "tudományos" vernakuláris vallásosságának magyar és román néphit-elemekkel telített mélységeibe.

16–17. század

Sok forrás adatai alapján írja le a jó házasság társadalmi normájának érvényesülését, valamint ugyancsak sok forrás segítségével a norma sérelmeit. A könyv különös érdekessége az, hogy egyszerre szól hatalmas várak és falusi kis házak lakóiról.

Tudománytörténeti megközelítés 

A tudománytörténet ma már nem csupán járulékos mellékterméke az egyes szaktudományoknak, noha általában még nem olyan bevett önálló kutatási irányzat, mint egy-egy diszciplína saját speciális szakágainak a művelése. A magyar néprajzban mindig is volt érdeklődés az előzmények iránt, így bőséggel születtek a tudományszak gyökereit, alakulását, eszmetörténeti összefüggéseit vizsgáló tanulmányok, összefoglalások.

Kötetünk ​a pozitív indíttatású, megáldó jellegű benedikciók és a gonosz eltávolítását célzó, negatív előjelű exorcizmusok liturgikus szövegeinek magyarországi múltjába kalauzolja el az olvasót. A korszak egyházi áldás- és átokkínálatának bemutatása és funkcionális csoportosítása nem csupán a szentelmények hazai múltjához nyújt eddig feltáratlan adatokat, hanem egyúttal a hívek mindennapi igényeinek, valamint az ezekre kínált vallásos-mágikus gyógymódoknak a sokféleségére is rávilágít.

„A hús nem anyag, nem szellem, és nem szubsztancia. Régi szóval »elemnek« nevezhetnénk, ahogy a víz, a levegő, a föld, és a tűz a négy elem. Elem: általános létminőség, félúton a tér-idő lokalitások és az ideák között, egyfajta megtestesült princípium, aminek bárhol jelenjék is meg akár egy kicsiny darabkája, mindent átitat a környezetében a létezésnek csak rá jellemező stílusával.” Maurice Merleau-Ponty a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású francia filozófusa. Kései, torzóban maradt főműve először válik magyar nyelven hozzáférhetővé.

Erdélyi néphiedelem-gyűjtés 1789–90-ben

A kötet a 18. század végi népi mentalitás egyik eddig legizgalmasabb dokumentuma. Nemcsak Erdély különböző nyelvű és eltérő felekezetű népességének hiedelmeit mutatja be, hanem az értelmiségi gondolkodásra is fényt vet, jelzi, hogy milyen mélyen tudtak behatolni lelkészek a népi képzeletvilágba, és azt is láttatja, hogy külföldi tanulmányaik után milyen olykor ellenséges közegbe kerültek Fogaras vidékén.

Gagyi József anyagát Dyekiss Virág rendezte; szövegeit gondozta, egységesítette és a gyűjteményt tárgy- és helységnévmutatóval látta el. A szerzők e kötettel a Székelyföld múltbeli hiedelemvilágának eleddig legnagyobb szabású gyűjteményét hozták létre. Ezzel nélkülözhetetlen adatanyagot szolgáltatnak a folklorisztikai, antropológiai kutatások számára, de az erdélyi magyar kultúra múltja iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönségnek is tanulságos olvasmányt nyújtanak.

Ráolvasók a régi Csíkszékről

Az olvasó e köteten keresztül egy töredékeiben még ma is élő, valamikori gazdag hiedelemvilág dokumentumaiba nyerhet bepillantást, amikor ezeknek a "hasznos" szövegeknek még komoly szerepük volt a mindennapi élet szükséghelyzeteiben. Ezen túl egy költői szépségekben is bővelkedő szövegvilág is elénk tárul a könyvből, amelynek példáit a "huszonnegyedik órában" sikerült rögzítenie Takács Györgynek.