Hasonló termékek
A vallásosság kötődéselméleti megközelítése
"Dolgozatunkkal azt a célt kívántuk elérni, hogy bemutassuk a valláspszichológia kötődéselméleti megközelítése alapvetéseit és magyarországi mintán részben megismételjük, részben pedig új elemekkel egészítsük ki az irányzathoz tartozó meghatározó empirikus vizsgálatokat."
Manassé imája
Manassé imája a bibliai irodalom egy kevéssé ismert deuterokanonikus (protestáns szóhasználattal: apokrif) könyve. Ez az egyik legszebb korai zsidó imádságunk, amely bizonyítja azt is, hogy az ima nem kísérő jelensége, hanem forrása a cselekedeteknek.
Az Egyház élő hagyománya
A huszadik századi katolikus teológusok a Sensus Fidei Fideliumról szóló tanítást a hagyományteológia, a megújult egyháztan és a világi hívek szerepéről szóló teológiai reflexió hármas összefüggésében elevenítették fel. Markáns hangsúlyt kapott, hogy az egyház nem azonosítható a papsággal, hogy a Szentlélek vezetése alatt álló teljes egyház képezi a hagyományozás szervét és lesz annak alanyává, valamint hogy a világi híveknek is aktív szerepe van az apostoli hit továbbadásában. A Tanítóhivatal a dicsőséges Szent Szűz mennybevételének dogmájához vezető konzultáció kapcsán is támogatta ezeket a teológiai tendenciákat, ahogy a II. Vatikáni Zsinat döntéseiben is a sensus fideiről szóló tanítás felelevenítését és megerősítését szorgalmazta.
Leírás
Az „ikon" a Septuagintában az ábrázolásba rejtett „gondolati" kép, valamint az „alaktalan bálványkép” jelentésében is használatos. Következésképpen már itt megvan a lehetősége az ikontisztelő és az ikonromboló magatartás megjelenésének. Minden a kiindulástól függ: ha az ábrázolást puszta tárgynak fogjuk fel, akkor tisztelete – bálványimádás, és így az ikonrombolóknak van igazuk; amennyiben viszont ez az ábrázolás olyan kép, amely az isteni képre vezethetô vissza, és azzal megbonthatatlan kapcsolatban van, akkor az ikontisztelet nemcsak szorosan a keresztény hitvalláshoz tartozik, hanem szerves része lesz a „láthatatlan Isten képe" – Krisztus – isteni megtestesülésébe vetett hit kifejezésének. (Lepahin Valerij)
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Valerij Lepahin |
Megjelenés | 2010 |
Terjedelem | 302 oldal |
Kötészet | puhatáblás |
ISBN | 9789630697200 |