A könyv, amit az olvasó a kezében tart, kettős rokonságot mutat a középkori tudós poéta, Dante Alighieri Poklával. Az egyik, hogy ezt is többen fogják emlegetni, mint ahányan az elejétől a végéig elolvassák. A másik, hogy a pokolból, melynek bugyrait rendíthetetlen alapossággal kutatja át, mégsem a kínzószerszámok és gyötrelmek végtelen sokfélesége rendít meg leginkább, hanem a kárhozottak sorsa, amiben a magunkéra ismerhetünk. A bűnök és gonosz szenvedélyek katalógusát az újkori szerző immár a képletek, hatásvizsgálatok, gyártási és engedélyezési procedúrák semlegesnek mondott nyelvén adja elő; mire a művének végére érünk, mégsem marad kétségünk afelől, amit már Dante is sejtett, hogy a valóságos pokol az, amit itt e Földön, az elpusztított Éden helyén (nyersanyagából) a maga és fajtársai vesztén állhatatosan munkálkodó emberfajt teremt.
Darvas Béla természettudományos tényekkel és szakirodalmi adatok sokaságával alátámasztott fejtegetései mintha a bibliai metafora egyszerű, kézzelfogható igazságát bizonyítanák sorról sorra: halált eszünk, halált iszunk, halált lélegzünk. Rettenetes könyv! Távolságtartó iróniával, fogcsikorgató kedélyességgel kalauzolja végig olvasóját a borzalmak laboratóriumán: hogyan halmozódik fel a növényekben és az állatokban, a talajban és a vizekben, végül mibennünk, csúcsragadozókban az a temérdek méreg, amelyet az elbizakodott és lelkiismeretlen „tudomány” kieszelt, majd a termelés fokozásának százszor szent érdekére hivatkozó üzleti nyereségvágy ránk kényszerít.
Könnyen lehet, hogy rossz szolgálatot teszek a szerzőnek, amikor mondanivalóját így dramatizálom, ahelyett, hogy kimerítő tájékozottságát, tudományos sokoldalúságát dicsérném. Munkájának „szakmai” fogadtatását illetően azonban nincsenek kétségeim. Az általa bemutatott növényvédő szerek és génmanipulációs eljárások karrierje, mindaz, amit a biotechnológia ámokfutása korunkban okozott és még okozni fog – a java ugyanis, hála a „génsebészet” konjunktúrájának, még hátra van – nyomasztó bizonyítéka az ipar és kereskedelem szolgálatára rendelt „tudomány” elaljasodásának. Aki ez ellen szót emel, elutasításnál, gyűlölködő vagy lekezelő „tudományos” cáfolatoknál egyébre ne számítson. Dezinformációs társadalmainkban a hasznosítható tudásra – egyetemestül, kutatóintézetestül, internetestül – az üzlet tette rá a kezét, az rendel, az diktál, az fizet. A tudás hatalom (valóban, már-már semmi egyéb, színtiszta hatalom) – tehát a hatalomé kell legyen minden tudás.
A globális technológiai-gazdasági rendszer teljesítményét korlátozó vagy bíráló tudás neve: nem tudás, bolondság, rágalom. A hasznos tudás neve ellenben: szabadalom, márpedig azzal a Cég rendelkezik, aki a kutatást finanszírozta, a terméket értékesíti, és áldozataival pereskedik. A tudás-hatalom kiterjedését jelzi a legtekintélyesebb tudományos testületek szemforgatása, a sajtó mellébeszélése, a politikai testületek tétlensége vagy kollaborációja, valahányszor a „tudományos technikai haladás” újabb és újabb pusztító csodái kerülnek szóba.
„Halált virágzik most a türelem” – a meggyilkolt költő viharkabátjában talált vers szavai időszerűbbek, mint valaha. Auschwitz évszázada méltóképpen búcsúzik: halálgyárai az egész világon egyre szakszerűbben, egyre hatékonyabban ontják termékeiket. A vegyi fegyvereket ezentúl csak „békés” célokra vetik be, az elpusztítandó alsóbbrendű fajok listáján csupán gyomok, rovarok, baktériumok szerepelnek. (A laboratóriumokban megkínzott és legyilkolt kísérleti állatok milliárdjairól, ugye, nem beszélünk.) Jaj annak, aki kételkedik a biotechnológia emberbaráti küldetésében! A zöld forradalom óta és dacára, éhen halt milliók pedig magukra vessenek, hogyha a hagyományos gazdálkodni-tudást világszerte kíméletlenül kiszorító nagyipari irtóhadjárat, a vegetáció csúcsrajáratása a természetes élőhelyek tönkrenyomorítása ellenére sem képes jóllakatni őket.
A kémiai agresszió árát ellenben már javában fizetjük, és kamatos kamataival együtt hagyományozzuk utódainkra. A friss gyümölcs allergiát okoz. A forrás vize magzatelhajtó. Az anyatej rákkeltő. Megmérgeztük a Földet!
Előszó Darvas Béla: Virágot Oikosznak című könyvéhez
(L'Harmattan Kiadó, Bp., 2000)