A kötetben, mely az első magyar nyelvű monográfia John Locke ismeretelméletéről és metafizikájáról, Forrai Gábor amellett érvel, hogy a köztudatban élő Locke-kép felülvizsgálatra szorul. Locke filozófiáját elsősorban az arisztoteliánus hagyomány kritikájaként kell értelmeznünk, s csak másodsorban a kartéziánus racionalizmus bírálataként. Locke sok tekintetben hű marad az arisztoteliánus hagyományhoz: empirizmusának és bizonyításokra épülő tudományeszményének egyaránt arisztotelészi gyökerei vannak. Ugyanakkor radikálisan szakít az anyag és forma metafizikájával, s az egyetemeket akkoriban uraló arisztoteliánus-skolasztikus tudományosság helyett a baconiánus természetrajzot tekinti a megismerés helyes módszerének. Célja egy olyan ismeretelmélet kidolgozása, mely mentes az anyag-forma metafizikától, alkalmas az arisztoteliánus-skolasztikus tudományosság bírálatára, továbbá lehetőséget ad annak vizsgálatára, hogy mely területen tehetünk szert tudásra, és hol kell beérnünk a puszta vélekedéssel.

A könyv részletesen elemzi a locke-i ismeretelmélet és metafizika fő kérdésköreit: az innátizmus bírálatát, az idea foglmát, az elvont ideák és az általános szubsztancia ideájának nehézségeit, az elsődleges és másodlagos minőségek valamint a valóságos és névleges lényeg megkülönböztetését, a személyes azonosság és az akarat-szabadság problémáját. Ezek mellett azonban nagy figyelmet fordít a locke-i ismeretelmélet szerkezetének bemutatására, s számos olyan kérdésre is, melyek eddig a szükségesnél kevesebb figyelemben részesültek.