"Mindig arra igyekeztem rámutatni, hogy a varázsmesék [...] egy egységes rendszer részei, és egyetlen kompozíciós séma szerint épülnek fel. Következésképpen nem is igen beszélhetünk különálló mesetípusok keletkezéstörténetéről, sokkal inkább a varázsmesék hagyományrendszerének történetiségéről. A varázsmese történeti gyökerei című munkámat is ennek a kérdésnek szenteltem.”

Ez a könyv nem irodalomtörténet, hanem költői történet. Nemcsak a szakembernek szól, hanem mindazoknak, akik mélyebben érdeklődnek az irodalom és a régi korok költészete iránt. Sőt, fel kívánja ébreszteni az érdeklődést e távoli kor költői iránt. A rendszerezés helyett azokra az érzelmi és gondolati mozgatókra irányítja a figyelmet, amelyek megindították és alakították a modern európai nyelvek első nagy lírai kibontakozását. És mindezt a 21. századi ember szemszögéből nézve, a jelenkori filológia és lélektan eredményeire építve teszi.

A kötetünkben szereplő három színdarabban nem érdemes Afrika számunkra egzotikusnak tűnő tájait keresni. Kwahulé finoman pulzáló szövegei sokkal egyetemesebb kérdéseket feszegetnek. A Sörfőzde akár politikai pamfletnek is beillene, a Big Shoot súrolja az abszurd határait, a Barbárok melankóliája pedig igazi tragédia, amelynek mozgatórugói a hagyomány- és tekintélytisztelet megtagadása, valamint a féltékenység.

„azt írja, hogy hét napig egyfolytában esett az eső, és akkor a szomszédos falu fölött megindult a szikla,  és akkora köveket szórt a falura,  mint egy tehén”

„Időnként nem tudja eldönteni, hogy tényleg a politikán ugranak-e össze, vagy inkább apa és lánya örökös veszekedéséről van szó.”

Olvasmányos, lassú könyv olyan emberekről, akik csak túl akarták élni a kegyetlen háborút. Nem volt bennük előítélet, nem voltak politikailag elkötelezettek, csak a háború alatt is olyan törvények szerint akartak élni, mint békeidőkben.

A legjobb külföldi regénynek járó díj, Franciaország (2014)
Az év legjobb regénye (Kresnik-díj) (2011)
Európai Irodalmi Díj (2011)

„Azt hiszem, tizennégy éves lehettem, amikor anyám óvatosan elkezdte megpendíteni, mit csinált apám a háborúban: az SS-t, a Gestapót, ami elég nagy megrázkódtatást jelentett, igaz, hamar túljutottam rajta; részleteket anyám nem mondott el. (...).” 
(Martin Pollack)

Azonos, más, idegen és ellenség. Ez az írás mindössze arra törekszik, hogy megpróbáljon eszmetörténeti szempontból néhány alapvetést megfogalmazni, mindenféle kizárólagosság igénye nélkül, fenntartva a tévedés lehetőségét (és jogát).