Hasonló termékek
European Politics. Crises, fears, and debates.
Diktátorok és diktatúrák a Karib térségben
Napjainkra számos toposz fonódott össze Latin-Amerika és a Karib térség fogalmával a közgondolkodásban. Sokan a karneválok, a latin szeretők, a "banánköztársaságok" és a diktatúrák fogalmával azonosítják a térséget. Távol áll tőlünk az a szándék, hogy kötetünkkel tovább erősítsük a közhelyek tárházát, éppen ellenkezőleg: azért választottuk könyvünk témájának a diktatúra problémáját és a diktátor alakját, mert szeretnénk, ha a behatóbb ismeretek segítségével megfoszthatnánk az egzotikum leplétől a témát.
A Nyugat-Balkán rendhagyó története
Tanulmányok a modern délszláv történelemről
Elképzelt közösségek
Benedict Anderson jelen munkája az első megjelenése óta eltelt csaknem negyedszázad alatt kétségkívül klasszikus művé vált. Nemcsak bekerült a nacionalizmuskutatás kánonjába, de annak napjainkban egyik meghatározó tagja, egyik legtöbbet interpretált és hivatkozott szövege is lett. Ez nemcsak arra a több mint tucatnyi nyelvi kontextusra igaz, ahol a mű fordításban is létezik, hanem az olyanokra is, mint például a magyar, ahol – néhány részlettől eltekintve – eddig nem jelent meg ez az alapmű.
A német császárság 1871-1918
A német császárságot 1871. január 18-án, a győztes németfrancia háborút követően a versailles-i palota tükörgalériájában kiáltották ki. A porosz Hohenzollern-dinasztia vezetésével, kisnémet bázison először alakult meg a németek nemzeti állama. A császárság bel-és külpolitikai fejlődésére 1890-ig első kancellárja, Otto von Bismarck személyisége nyomta rá bélyegét. A Német Birodalom a 19. század utolsó évtizedeiben jól fejlett ipari állammá vált.
A biztosítási szerzõdés
Szellemhívók és áldozárok
A Szellemhívók és áldozárok kötetcím az amerikai őslakos vallások két fontos jelenségét nevezi meg. A szellemhívó szó az inuit (eszkimó) angekok, dán ndemaner kifejezés pontos fordítása, régi magyar áldozár (áldozópap) szavunk pedig itt az azték és inka vallási specialistára utal. A kötet ennek megfelelően tagolódik három egy inuit, egy azték és egy inka vallástörténeti részre.
A magyar társadalombiztosítási és szociális ellátások rendszere
„A szakkönyv elsõsorban a tág értelemben vett szociális ellátások és igazgatás alapvetõ szabályainak megismerésére törekvõ olvasók – elsõsorban a jogászképzésben, az igazgatási szakok alap- és mesterképzéseiben, valamint a szociális felsõoktatási képzésekben résztvevõ hallgatók – számára nyújt óriási segítséget. Mindezeken túl fontos segítséget nyújthat az ellátások igénybevevõinek is a különféle juttatások útvesztõiben való eligazodáshoz, valamint a jogalkalmazók számára is, akik pontosan szeretnék nyomon követni ezt a dinamikusan változó joganyagot.”
Dr. Hoffman István
Leírás
Nuber István Az olasz politikai rendszer kontinuitása és diszkontinuitása című monográfiája a történelmi-politikai összefüggés rendszerébe ágyazva mutatja be a három, egymást váltó rezsim: az alkotmányos monarchia keretében a liberális politikai formáció, a totális fasiszta diktatúra és a demokratikus köztársasági államforma jellegzetes vonásait. Felhívja a figyelmet arra az olasz történelmi sajátosságra, amely szerint a három politikai formáció kialakulását belső nemzeti és külső nemzetközi harcok, illetve világháborús katasztrófák előzték meg. Az olasz politikai rezsimek létrejöttét, átmenetét és evolúcióját újszerű módon, a kontinuitás és diszkontinuitás jegyében tárgyalja, mind a nyolc fejezetben.
A szerző sokrétűen analizálja az olasz egység után létrejött alkotmányos monarchia politikai működését és a kibontakozó pártstruktúra kiépülését. A maga összetettségében tárja fel a fasizmus hatalomra kerülésének körülményeit, a korporatív diktatórikus rendszert és fajelméletének romboló hatását. Kiemelten és széleskörűen foglalkozik az új alkotmány elemzésével, a köztársaság intézményi rendszerének funkcióival, a pártrendszer tipológiájával, a regionalizmus sajátosságaival és a szakszervezeti mozgalom jelentőségével. A politikai földrengés utáni hosszú átmeneti időszak politológiai elemzésének megállapításai, kritikai fejtegetései figyelmet érdemelnek, nóvumot jelentenek a hazai tudományos közéletben. A könyv nemcsak a szűkebb szakmai kör, hanem a politikai rendszerek iránt érdeklődő szélesebb közönség számára is jól hasznosítható, érdekes munka.
NUBER ISTVÁN 1964-ben a JATE-n olasz-orosz szakon diplomázott. 1972-ben megvédte a bölcsészdoktori disszertációját, 1978-ban kandidátusi fokozatot nyert el. 1990-ben a JPTE Társadalomtudományi Intézetébe került, ahol az egyetemes politikai gondolkodás történetével, etikával és az olasz politikai rendszerrel foglalkozott. Tanulmányaival Politológus Vándorgyűléseken, nemzetközi konferenciákon szerepelt. Hét tanulmánykötete, 57 tudományos dolgozata, cikke - 3 francia, német, orosz nyelven - jelent meg.
Paraméterek
| Szerzők(vesszővel elválasztva) | Nuber István |
| Megjelenés | 2021 |
| Terjedelem | 196 oldal |
| Kötészet | kartonált |
| ISBN | 9789634147657 |
