Hasonló termékek
European Politics. Crises, fears, and debates.
Elképzelt közösségek
Benedict Anderson jelen munkája az első megjelenése óta eltelt csaknem negyedszázad alatt kétségkívül klasszikus művé vált. Nemcsak bekerült a nacionalizmuskutatás kánonjába, de annak napjainkban egyik meghatározó tagja, egyik legtöbbet interpretált és hivatkozott szövege is lett. Ez nemcsak arra a több mint tucatnyi nyelvi kontextusra igaz, ahol a mű fordításban is létezik, hanem az olyanokra is, mint például a magyar, ahol – néhány részlettől eltekintve – eddig nem jelent meg ez az alapmű.
Diktátorok és diktatúrák a Karib térségben
Napjainkra számos toposz fonódott össze Latin-Amerika és a Karib térség fogalmával a közgondolkodásban. Sokan a karneválok, a latin szeretők, a "banánköztársaságok" és a diktatúrák fogalmával azonosítják a térséget. Távol áll tőlünk az a szándék, hogy kötetünkkel tovább erősítsük a közhelyek tárházát, éppen ellenkezőleg: azért választottuk könyvünk témájának a diktatúra problémáját és a diktátor alakját, mert szeretnénk, ha a behatóbb ismeretek segítségével megfoszthatnánk az egzotikum leplétől a témát.
A Nyugat-Balkán rendhagyó története
Tanulmányok a modern délszláv történelemről
Demokrácia és diktatúra Németországban 1918–1945. 2. kötet
A kötetek az 1918. novemberi forradalom és a császárság bukását követő Németország két meghatározó korszaka, a weimari köztársaság (1919–1933) és a nemzetiszocialista diktatúra (1933–1945) egyedülálló elemzését és forrásfeltárását tartalmazzák.
Nacionalizmus új keretek között
Bourdieu munkásságára és az „új institucionalista” szociológiára támaszkodva Brubaker összehasonlítja korunk és a két világháború közti időszak nacionalizmusait, és elméleti szempontból árnyalt, történelmi vonatkozásokban gazdag képet nyújt az „Új Európa” egyik legfontosabb problémájáról.
Válogatott politikai írások
A könyvet ajánljuk mindazoknak, akik érdeklődnek a francia kultúra és politikai gondolkodás iránt, a szűkebb szakmának éppúgy, mint a nagyközönségnek.
A tőkén túl III.
Közelítések az átmenet elméletéhez. III. rész A tőkerendszer strukturális válsága
A tőke–munka–állam hármas viszonylata meg-megújuló válságok és leküzdésük sorozatán át futja be fejlődési pályáját. Ám napjainkban újfajta, állandósult válságát éli a tőkeviszony változataira alapozott globális tőkerendszer. Egyre mélyülő strukturális válságba süllyed, s ennek már nincs sem békés, sem háborús megoldása a tőkeviszony keretein belül. Elkerülhetetlenné válik a tőke mint a társadalmi újjátermelést ellenőrző szerves rendszer strukturális alternatívájának megalapozása. Ennek elméleti megindoklásával foglalkozik kötetünk.
Leírás
Nuber István Az olasz politikai rendszer kontinuitása és diszkontinuitása című monográfiája a történelmi-politikai összefüggés rendszerébe ágyazva mutatja be a három, egymást váltó rezsim: az alkotmányos monarchia keretében a liberális politikai formáció, a totális fasiszta diktatúra és a demokratikus köztársasági államforma jellegzetes vonásait. Felhívja a figyelmet arra az olasz történelmi sajátosságra, amely szerint a három politikai formáció kialakulását belső nemzeti és külső nemzetközi harcok, illetve világháborús katasztrófák előzték meg. Az olasz politikai rezsimek létrejöttét, átmenetét és evolúcióját újszerű módon, a kontinuitás és diszkontinuitás jegyében tárgyalja, mind a nyolc fejezetben.
A szerző sokrétűen analizálja az olasz egység után létrejött alkotmányos monarchia politikai működését és a kibontakozó pártstruktúra kiépülését. A maga összetettségében tárja fel a fasizmus hatalomra kerülésének körülményeit, a korporatív diktatórikus rendszert és fajelméletének romboló hatását. Kiemelten és széleskörűen foglalkozik az új alkotmány elemzésével, a köztársaság intézményi rendszerének funkcióival, a pártrendszer tipológiájával, a regionalizmus sajátosságaival és a szakszervezeti mozgalom jelentőségével. A politikai földrengés utáni hosszú átmeneti időszak politológiai elemzésének megállapításai, kritikai fejtegetései figyelmet érdemelnek, nóvumot jelentenek a hazai tudományos közéletben. A könyv nemcsak a szűkebb szakmai kör, hanem a politikai rendszerek iránt érdeklődő szélesebb közönség számára is jól hasznosítható, érdekes munka.
NUBER ISTVÁN 1964-ben a JATE-n olasz-orosz szakon diplomázott. 1972-ben megvédte a bölcsészdoktori disszertációját, 1978-ban kandidátusi fokozatot nyert el. 1990-ben a JPTE Társadalomtudományi Intézetébe került, ahol az egyetemes politikai gondolkodás történetével, etikával és az olasz politikai rendszerrel foglalkozott. Tanulmányaival Politológus Vándorgyűléseken, nemzetközi konferenciákon szerepelt. Hét tanulmánykötete, 57 tudományos dolgozata, cikke - 3 francia, német, orosz nyelven - jelent meg.
Paraméterek
| Szerzők(vesszővel elválasztva) | Nuber István |
| Megjelenés | 2021 |
| Terjedelem | 196 oldal |
| Kötészet | kartonált |
| ISBN | 9789634147657 |
