Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Az 1996-ban indult sorozat negyedik kötetét tartja kezében az olvasó. Korábbi könyveinkhez hasonlóan, most is a már csaknem két évtizede zajló Magyar-mongol népi műveltség- és nyelvjáráskutató expedíció mongóliai terep- és archívumi kutatásaira épülő tanulmányokból adunk közre néhányat, melyek előadás változata elhangzott a címadó témának szentelt konferencián is. A harmadik kötet (Helyszellemek kultusza Mongóliában) megjelenése óta a terepkutatások során felkeresett területek közé erőteljesebben bevontuk a Mongol Köztársaság keleti és központi, halhák és burjátok lakta vidékeit is.

Többet a könyvről
Elérhetőség:
Nincs raktáron

Védelmező istenségek és démonok Mongóliában is Tibetben

20%
2.700 Ft 2.160 Ft
Menny.:db

Hasonló termékek

A kincskeresés 400 éve Magyarországon

Kötetünk egyfelől ennek a kincskeresés mágiatípusának az eddig csak alkalmanként kutatott válfajait és csak esetenként kiadott forrásait mutatja be (azaz magukat a kincskereső kézikönyveket); másfelől pedig olyan peres forrásokat publikál, amelyek a kézikönyvek használatáról árulkodnak.

2.200 Ft 1.760 Ft
Gyártó: Hoppál Mihály

Hiedelem és hagyomány

A kötet struktúrája új elemeket rejt. Tanulmányok és lejegyzett elbeszélések váltogatják egymást, segítve az olvasót – laikust és tudóst egyaránt – a hagyomány és hiedelem viszonyának mélyebb megértésében. Miként működik a hiedelmek rendszere, rendszernek nevezhető-e egyáltalán? A tudós érdeklődő kutatási vágya és az élő hagyomány találkozásának lenyomatát ismerhetjük meg az interdiszciplináris szemléletű kötetből.
2.200 Ft 1.760 Ft
Gyártó: Lugosi Győző

Rizsföldjeim határa a tenger

A kötet a sajátságosan afroázsiai – az Indiai-óceán menti kultúrák nagyjából egy évezredes érintkezésének eredményeként kiformálódott – madagaszkári társadalom prekoloniális (17–19. századi) történelmét kíséri nyomon. Az elemzés középpontjában a 12–15. század folyamán több hullámban a szigetre érkezett „új jövevények” politikai-hatalmi „elhivatottsága”, illetve az ennek hatására kibontakozott tradicionális monarchikus államszerveződés kérdésköre áll.

2.100 Ft 1.680 Ft
Gyártó: Vidacs Bea

Egy szebb jövő képei - Futball a kameruni közgondolkodásban

A szerző 1994 és 2006 között 28 hónapon keresztül végzett kulturális antropológiai terepmunkát a közép-afrikai Kamerunban, a kameruni futball társadalmi és politikai jelentőségét vizsgálva. Bár a könyv témája a futball, a szerző valójában a kérdések ennél sokkal szélesebb spektrumát tárgyalja. Bemutatja, hogy milyen kölcsönhatásban állnak egymással a helyi, nemzeti és globális társadalmi, kulturális, gazdasági és politikai tényezők.

2.100 Ft 1.680 Ft

Kommunikáló kultúrák

A kötet a nyelvi és kulturális infrastruktúra, valamint a kultúraközi kommunikáció kérdéseit járja körül. Egy empirikus kutatás részletes bemutatása során arra is rávilágít, hogy a relatív földrajzi közelség és a történelmi-kulturális sorsközösség, vagy hasonlóság esetén sem tekinthetünk el az interkulturális sajátosságok figyelembe vételétõl.

2.100 Ft 1.680 Ft
Gyártó: Kunt Ernő

Az antropológia keresése

Válogatott tanulmányok

Dr. Kunt Ernő (1948-1994) a kultúra egészét vizsgáló modern antropológia egyik első, meghatározó hazai mestere. Hitt a kultúrák szerves továbbélésében és komplex kutathatóságában; eredeti szakmáját, az etnográfiát nem csupán a paraszti életmód nosztalgikus leírásának tekintette, hanem élő, életképes tudománynak, amely nem áll ellen az új módszerek és eszközök bevezetésének, s amelyet filozofikus valóságértelmező szemlélet jár át. A jelenkor jellegét vizsgálva egyre nagyobb súlyt helyezett a vizuális kommunikáció és önkifejezés kreatív megfigyelésére. A kutatás, gyűjtés, tanulmányírás, előadás mellett maga is rajzolt, festett, fotografált.

2.100 Ft 1.680 Ft

Leírás

Az 1996-ban indult sorozat negyedik kötetét tartja kezében az olvasó. Korábbi könyveinkhez hasonlóan, most is a már csaknem két évtizede zajló Magyar-mongol népi műveltség- és nyelvjáráskutató expedíció mongóliai terep- és archívumi kutatásaira épülő tanulmányokból adunk közre néhányat, melyek előadás változata elhangzott a címadó témának szentelt konferencián is. A harmadik kötet (Helyszellemek kultusza Mongóliában) megjelenése óta a terepkutatások során felkeresett területek közé erőteljesebben
bevontuk a Mongol Köztársaság keleti és központi, halhák és burjátok lakta vidékeit is. A megelőző évek gyűjtőútjain feljegyzett anyagok feldolgozása folyamatos, s jelen kötetben is ezekből közlünk a korábbiakhoz híven mind a szájhagyományra, mind a kéziratos anyagra támaszkodó elemzéseket.

Az expedíciós kutatások mellett a kötet előzménye egy, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban megrendezett kiállítás
(Démonok és Megmentők: Népi vallásosság a tibeti és mongol buddhizmusban, 2002-2004), amely a tibeti és mongol népi vallásosság vizuális vonatkozásait dolgozta fel. A kiállítás és az időközben megjelent hozzá kapcsolódó katalógus (Démonok és Megmentők: Népi vallásosság a tibeti és mongol buddhizmusban, 2003) különleges,
a nemzetközi szakirodalomban is alig publikált anyagokra hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor a népi vallásosság számos vonatkozása sem a kiállításon, sem a katalógusban nem volt
megjeleníthető.

Ezt a hiányt próbálta pótolni a Hopp Ferenc Múzeumban megrendezett konferencia (Démonok és Megmentők, 2004), melyen a tibetológusok és mongolisták a korábbi kiállításhoz és katalógushoz kapcsolódó, ám abból többnyire kimaradt, vagy kevésbé részletezett témákból adtak elő. Kötetünkben többek között e konferencia kibővített előadásainak egy részét is közreadjuk.

Paraméterek

Szerzők(vesszővel elválasztva) Birtalan Ágnes, Kelényi Béla, Szilágyi Zsolt
Megjelenés 2010
Terjedelem 276 oldal
Kötészet ragasztott, puhatáblás
ISBN 9789639683884
Arrow Forward