„Az öldöklő angyal forgatókönyve, amely teljesen eredeti, akárcsak a Viridianáé, egy társaságról szól, akik egy este színház után az egyiküknél vacsoráznak. Vacsora után aztán átmennek a szalonba, és valami megmagyarázhatatlan okból nem tudnak többé kijönni. Az eredeti cím az volt, hogy A Gondviselés utca hajótöröttei. De egy évvel korábban José Bergamín beszélt nekem egy színdarabról, amelynek azt a címet akarta adni, hogy Az öldöklő angyal. El voltam ragadtatva ettől a címtől. – Ha én meglátom ezt a címet egy plakáton – mondtam neki –, biztos, hogy rögtön bemegyek megnézni az előadást.”

Miért ​azonosulunk a Megáll az idő kamasz hőseivel? Miért dőlünk be Mel Gibson skótszoknyájának? Miért olyannak látjuk a múltat, amilyennek a Titanic vagy éppen a Csinibaba megmutatja? És fordítva: miért éppen olyannak mutatja, amilyennek képzeljük?

Az ​amerikai melodráma az örökkévalóságot célozza meg, az orosz melodráma a semmit. Ebben a tekintetben állítható, hogy a tízes évek orosz némafilmje rendkívül modern. Az elviselhetetlenség, a botrány, a cserbenhagyottság és az összeomlás motívumainak sűrítése esztétikai vákuumot eredményez. A filmek végére az idő kimerülésének élményéhez jutunk: „megáll az idő”. 

Bevezetés a magyar filmtörténetbe

Mi az első magyar film címe? Hol volt az első mozi Budapesten? Kitől származik a „mozi” elnevezés? Ki volt az önálló erdélyi filmkészítés motorja? Hányszor államosították a magyar filmgyártást? Melyik évtizedben ment a legtöbb néző moziba nálunk? Mi a BBS, és miért irigyelték más országok rendezői? Mi az a bartóki modell?

Vissza ​a filmekhez! – ebben a rövid, jelmondatszerű felszólításban ragadható meg Gyenge Zsolt könyvének fő célkitűzése. Méghozzá vissza a filmek (vizuális) tapasztalatához.

Regényes filmdramaturgia

Eső. Telefon. Ez talán a két leggyakoribb történetvezetési trükk a játékfilmekben, ahol még sincsenek kőbe vésett szabályok.