Az értekezés azokat a folyamatok elemzi, amelyek a modern civilizáció kialakulása és elterjedése nyomán zajlottak le a XX. századi művészetfilozófiában. Az egyes fejezetek három nagy hatású gondolkodó – Ortega, Spengler és Walter Benjamin – életművének fényében vizsgálják a művészetfilozófia átalakulásának, a klasszikus esztétikai normák felbomlásának és eltűnésének társadalmi hátterét.

A Freud és a felkelő nap országa nagy szakértelemmel mutatja be, hogy a pszichonalízis és az azt átvevő japán társadalomtudósok milyen hatással voltak a japán különlegességtudat kultuszára, a nihonjinron-ra. A könyvben a két szerző, Szummer Csaba és Indries Krisztián az eszmetörténeti hátteret, valamint a terepen folytatott kutatási eredményeket remekül ötvözve ábrázolja, hogy Nyugat és Kelet "egymás szemében tükröződve érthetik meg valójában önmagukat, míg ha saját értékrendjükhöz mérik a másik kultúráját, csupán görbetükröt tartanak egymásnak.

A kötetben egy olyan kornak, a Felvilágosodás korának filozófiája szólal meg, amelyben politika, filozófia és esztétika még nem különültek el egymástól szigorúan, hanem termékeny kölcsönhatásban álltak. Maga Denis Diderot (1713-1784), akit itthon elsősorban az Enciklopédia szerkesztőjeként és szerzőjeként ismerünk, a korszak egyik intellektuális fejedelme, és kivételes módon mindhárom területen maradandót alkotott.

 Elmefilozófiai szöveggyűjtemény

Olyan ez, mintha egyetlen életünk során több életünk is lehetne, mintha egymás után több életet élhetnénk és több halált halhatnánk, ami nemcsak roppant erőt, hanem egyúttal valami csodálatos elengedést is feltételez; korábbi, aktuális és jövőbeli énjeinket és életeinket olyan távolról és olyan szabadon figyeljük, egy derűs visszatekintés vagy akár nosztalgia jegyében, mintha egy üvegfal mögül szemlélnénk különös, érthetetlen, idegen életeket, mintha a síron túlról emlékeznénk vissza homályosan egykorvolt önmagunkra.

„A vallás az evangéliumok óta nem nyert e műhöz fogható támaszt, és nélküle rövid időn belül az evangéliumok is rosszul jártak volna.” Karl Leonhard Reinhold – Fichte elődje a jénai katedrán – nyilatkozott így Fichte első nyomtatásban (névtelenül) megjelent művéről, bár igaz, hogy a közvéleményhez hasonlóan Kant munkájának tartotta. Az ésszerűség a kinyilatkoztatás mércéje, állítja a korra jellemzően Fichte, s minthogy olyan tárgyról van szó, amelyet a tiszta elméleti ész segítségével sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet, Kantot követve a gyakorlati ész területére utalja a kérdést.

Míg a kanti filozófia szervesen hozzátartozik a fenomenológia közvetlen előzményeihez, addig szokatlan megközelítésnek számít Kantnak a hermeneutika eredetéhez való hozzákapcsolása, különösen abból a szempontból, hogy miként inspirálta Heidegger, Gadamer vagy Ricoeur kortárs elképzeléseit. E kapcsolódás elsődleges jelentősége nem annyira e gondolkodók hatástörténeti viszonyában rejlik, mint inkább abban, hogy szisztematikus szempontból meghatározott kérdések kerülnek előtérbe. Ilyen pl. a neokantiánusokkal való diszkusszió; Husserl margó-megjegyzései, fenomenológiai hatása; az intuíció, imagináció, sematizmus, világértelmezés, a tárgyiság és igazság kérdése; a mathesis universalis eszméje, újkori tudomány és filozófia, hermeneutika és kritika viszonya, gyakorlati filozófia és szabadság összefüggése, a határképzés gondolatköre, valamint e Kant-recepció teológiai és morálfilozófiai aspektusai. E témakörök mentén a könyv elsősorban azokra a feltáratlan összefüggésekre irányul, amelyeknek különös tétje van a hermeneutikai tradíció jelenkori önértelmezése szempontjából.

Lengyel Zsuzsanna Mariann (1976) az ELTE BTK Filozófia Intézet Újkori és Jelenkori Filozófia Tanszékének tudományos munkatársa. Hosszabb kutatásokat folytatott Tübingenben, Wuppertalban és Bécsben. Az elmúlt évek során több kötet társszerkesztője volt. Korábbi monográfiája A végesség hermeneutikája. Az idő mint filozófiai probléma Martin Heidegger gondolkodásában (»Cogito-könyvek« L’Harmattan, 2011).

A 20. század utolsó harmadában – mintegy ellensúlyozandó a strukturalizmus
és a generatív grammatika szintaxis-központú, logikaimatematikai
szemléletű nyelvvizsgálati módszereit – új nyelvleírási
elmélet bontakozott ki.