Hasonló termékek
Kortárs Japanológia II.
A Károli Gáspár Református Egyetem és a L'Harmattan Kiadó Kortárs Japanológia című sorozatának második kötetét tartja kezében az olvasó. A japán nyelv és kultúra iránti érdeklődés nem új keletű Magyarországon, változó tartalommal és irányultsággal, immár több mint száz éves múltra tekint vissza.
A japán modernizáció ideológiája
FARKAS MÁRIA ILDIKÓ egyetemi docens történelem, angol és japán szakon végzett az ELTE-n, majd történelemtudományból szerezte meg PhD fokozatát. A KRE BTK Keleti Nyelvek és Kultúrák szak oktatója, oktatási és kutatási területe a modern japán történelem, a japán-magyar kapcsolatok története, a japán kultúrtörténet és összehasonlító kultúratudomány.
Kortárs Japanológia IV.
A tematikus kötetek az 1994 óta működő Japán Tanszék oktatóinak, volt hallgatóinak és az Intézethez kötődő kutatóknak biztosítanak lehetőséget, hogy bemutassák tudományos eredményeiket.
Kandzsi-gyökök
A Kandzsi-gyökök. Munkafüzet a kínai írásjegyeket, vagyis a kandzsikat felépítő legfontosabb és
leggyakoribb alapelemeket, a gyököket mutatja be.
Kortárs japanológia III.
2019 őszén Japán és Ausztria-Magyarország diplomáciai kapcsolatfelvételének 150. évfordulójáról is megemlékezünk, így kötetünk ezen évforduló előtt is tisztelegni kíván.
Az 1910-es évek orosz némafilm-kultúrája
Az amerikai melodráma az örökkévalóságot célozza meg, az orosz melodráma a semmit. Ebben a tekintetben állítható, hogy a tízes évek orosz némafilmje rendkívül modern. Az elviselhetetlenség, a botrány, a cserbenhagyottság és az összeomlás motívumainak sűrítése esztétikai vákuumot eredményez. A filmek végére az idő kimerülésének élményéhez jutunk: „megáll az idő”.
A néprajzi és az antropológiai filmkészítés. Történeti, elméleti és gyakorlati példák
A néprajzi filmezésnek, de különösen az utóbbi évtizedekben kialakult antropológiai filmezésnek éppen az a jellemzője, hogy maguk az alkotók, a filmek készítői egy személyben művészek, gyakorló filmalkotók és elméleti szakemberek a vizuális antropológia és a néprajzi kutatás területén. Tari János egyike ezeknek a szakembereknek, olyan néprajztudós, aki a film segítségével fejezi ki magát, képekben gondolkozik, és filmalakban adja közre terepmunkája és kutatási eredményeit. A szerző a tudós, az alkotó, a filmkészítő gyakorlati tapasztalataival kiegészítve írt elméleti és módszertani kérdésekről.
A történelmi filmek szociológiája
Miért azonosulunk a Megáll az idő kamasz hőseivel? Miért dőlünk be Mel Gibson skótszoknyájának? Miért olyannak látjuk a múltat, amilyennek a Titanic vagy éppen a Csinibaba megmutatja? És fordítva: miért éppen olyannak mutatja, amilyennek képzeljük?
Leírás
2014 őszén ünnepeltük, hogy a Károli Gáspár Református Egyetemen húsz éve indult a japán szakos képzés. Ez alkalomból jubileumi konferenciát szerveztünk 2014. október 15-én, amelyen jelenlegi és volt oktatóink, valamint már a szakmában tevékenykedő (oktató, kutató, doktorandusz) volt hallgatóink tartottak előadást japán szakos kutatásaikról. Jelen kötetünk, a Károli Japanológia az évforduló kapcsán kíván képet adni a Károli Gáspár Református Egyetem japán szakának tudományos munkájáról. Külön szekciókat rendeztünk japán történelem, művészettörténet, társadalom, irodalom, színház, műfordítás, nyelvészet, média és kommunikáció témákban. Az ott elhangzott előadások tanulmány változatai adják a jelenlegi Károli Japanológia kötet tartalmát, amely összességében a mai magyar japanológia sokszínű képét mutatja, a hagyományos tudományágak mellett az interdiszciplináris kutatások, valamint az újabb diszciplínák témáit, módszereit és eredményeit is a közönség elé tárva. A tanulmányok a japanológiai témák széles spektrumát képviselik, ezzel is bizonyítva, hogy a KRE japán szak a kutatások milyen széles körében tevékenykedő szakembereket tömörített és indított útnak fennállásának 20 éve alatt, és hogy milyen sokszínű területtel és témával foglalkoznak oktatóink és (jelenlegi és volt) hallgatóink.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Farkas Ildikó (szerk.), Sági Attila (szerk.) |
Megjelenés | 2015 |
Terjedelem | 480 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 9789632369891 |
Sorozat | Károli könyvek sorozat |