Ha ​a Krisna-hívők kizárólag hirdetőoszlopokon népszerűsítenék programjaikat, valószínűleg csak egy lennének a sok megváltást ígérő plakát között. Ők azonban már megjelenésükkel is tudatosan felhívják magukra a figyelmet (ahogyan ők mondják: az öltözékükkel is prédikálnak); bekopognak lakásunkba, megszólítanak az utcán, adományt kérnek az ételosztásra, és könyveket, szórólapokat adnak a kezünkbe, melyekben meghívnak minket
egy Krisna-templomba „egy napra, egy hétre vagy egy életre”.

A Krisna-hívők nemcsak az indiai vallást követik, hanem az indiai életmód egy szakrálisnak tekintett változatát is igyekeznek átvenni, a gyakorlatban megvalósítani. Ez a kísérlet és megvalósulása a néprajzi−kulturális antropológiai kutatás fókuszába vonja a közösséget. A kulturális sokféleséget idegenben és itthon egyaránt vizsgáló antropológia számára a krisnás mozgalom egyszerre jelenti az egzotikumot, az idegen kultúra kutatását, és a saját kultúra vizsgálatát is. Ugyanakkor tudományunk olyan témái, mint a kultúrák találkozása és egymásra hatása, adaptáció és enkulturáció kérdései, itt sajátos vetületbe kerülnek, hiszen az idegen kultúrát ebben az esetben külső kényszer nélkül, önálló döntés eredményeképpen adaptálja egy csoport, az átvétel gyakorlatilag az átvett világkép és értékrendszer „bennszülöttjeivel” való találkozás nélkül történik meg, és a nyugati Hare Krisna mozgalom az indiai Krisna-hit revitalizálójának tekinti magát. Ez az átvétel az egyének részéről kultúraváltást kíván meg; az indiai kultúra idegensége pedig az átvett életvezetésnek a befogadó szociokulturális környezethez való alkalmazását teszi szükségessé.
Könyvem megírásakor e néhány speciális, ugyanakkor az egész krisnás életvilágot meghatározó probléma (kultúraváltás, adaptáció, és az ezeket biztosító legitimációs keret) megértésére és megértetésére törekedtem.

Könyvem eredményei remélhetőleg hasznossá válnak más alternatív vallási- és életmódközösségek tudományos vizsgálatában. Másfelől remélem, hogy – a laikusok számára is – izgalmas bepillantást enged egy, a magyar kultúrában idegennek tekintett vallási csoport életébe.

Farkas Judit a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1999-ben végezte el a kulturális antropológia specializációt, 2001-ben a néprajz, 2002-ben pedig a magyar szakot. PhD fokozatát is itt szerezte 2006-ban. 2003 óta kibocsátó egyetemén, a Néprajz−Kulturális Antropológia Tanszéken oktat. Szűkebb szakterülete a vallási, társadalmi és életmód mozgalmak kutatása. E munka a szerző első könyve.