Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Üstökösként emelkedő alkotói pálya Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművészé. Vagy mégis inkább olyan, mintha valaki egy őserdőn küzdené át magát. Vagy még inkább, mint aki a mélységből feljut egy széljárta magaslatra. Kezdetben verseket, drámákat ír és rajzol. 1979-ben Csapiban, egy cigány olvasótáborban megismerkedik az első magyarországi hivatásos roma festőművésszel, Péli Tamással, aki felfigyel rá és tanítványául fogadja. Szentandrássy, Péli nyomán a reneszánsz hagyományokra támaszkodva, sajátosan egyéni képi nyelvet hozott létre.

Többet a könyvről
Elérhetőség:
Raktáron

Szentandrássy István

20%
4.990 Ft 4.000 Ft
Menny.:db

Hasonló termékek

Gyártó: Gennep Arnold van

Átmeneti rítusok.

A magyar társadalolmtudományi könyvkiadás nagy adósságai közé tartozik a 20. század elejének klasszikus vallásantropológiai értekezése, Arnold van Gennep Átmeneti rítusok című műve. Noha közel száz évvel ezelőtti (1909) megjelenése óta a rítuskutatás egyik alapművévé (és nyomában az "átmeneti rítus" fogalma mára általánosan bevett terminus technicusszá) vált, a magyar olvasóközönség számára mindeddig nem volt hozzáférhető magyar nyelven.

2.990 Ft 2.390 Ft
20%
Gyártó: Szigeti Jenő

Protestáns népi látomások a XVIII. századból I. kötet

A ​XVIII. századi népies barokk irodalom ezideig alig feltárt területét öleli fel a protestáns népi látomásirodalom: népi prédikátorok, parasztpróféták prédikációi, „látásai”, jövendölései, melyek a látomások stiláris és tartalmi kereteibe foglalva szóban és kéziratokban egyaránt terjedtek e háborúkkal, politikai és vallási megosztottsággal terhes időkben.

1.900 Ft 1.520 Ft
20%

A Szentlélek anyai arca

A trinitológia alapjaihoz kötődő koncepció a magyar székelyföldi Boldogasszony-kultuszt, a néphagyományban is átörökített elemeit (Babba-Mária) a mezopotámiai kultusszal "villantja" össze.

3.990 Ft 3.190 Ft
20%
Gyártó: Németh István

Műtárgyak a boncteremben

Németh István immár több mint húsz éve publikál rendszeresen a Lege Artis Medicinae (LAM) orvostudományi folyóirat kulturális rovatában különböző képzőművészeti és kultúrtörténeti témákat érintő tanulmányokat, amelyeket lényegében egyetlen dolog köt össze: közvetve vagy közvetlenül mindegyiknek van valamilyen orvostörténeti vonatkozása. A most megjelenő kötetben ezek közül 22 tanulmány kapott helyet.

A tudományos ismeretterjesztő kategóriába sorolható írásművek alapvető célja nem korábban még sehol nem publikált, új kutatási eredmények közzététele, hanem hasznos és érdekes ismeretek, összefüggések, tények megosztása egy szélesebb olvasóközönséggel, tudományos igénnyel, de közérthető, élvezetes formában. Ezekre az adott tudományterület eredményeit összefoglaló s népszerűsítő munkákra ideális esetben valóban ráillik, hogy nem csupán tanítanak, de egyúttal szórakoztatnak is.
2.990 Ft 2.390 Ft
20%
Gyártó: Csikós Ella

Élő gondolkodás

A folyamatfilozófia klasszikusai: Hegel és Whitehead

Ha Hegel (1770-1831) a közfelfogás szerint az utolsó, akkor lehet, hogy Whitehead (1861-1947) a legutolsó nagy rendszeralkotója a filozófia történetének: mindketten az emberi tapasztalatterületekegészét átfogni törekvő, szisztematikus metafizikát dolgoztak ki.

3.600 Ft 2.880 Ft
20%

Leírás

Üstökösként emelkedő alkotói pálya Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművészé. Vagy mégis inkább olyan, mintha valaki egy őserdőn küzdené át magát. Vagy még inkább, mint aki a mélységből feljut egy széljárta magaslatra. Kezdetben verseket, drámákat ír és rajzol. 1979-ben Csapiban, egy cigány olvasótáborban megismerkedik az első magyarországi hivatásos roma festőművésszel, Péli Tamással, aki felfigyel rá és tanítványául fogadja. Szentandrássy, Péli nyomán a reneszánsz hagyományokra támaszkodva, sajátosan egyéni képi nyelvet hozott létre.

Paraméterek

Szerzők(vesszővel elválasztva) Kerékgyártó István
Megjelenés 2007
Terjedelem 80+5 oldal
Kötészet kemény papírkötés
ISBN 9789632360058
Arrow Forward