Szent Ágoston kegyelem-, illetve predestinációtanának megértéséhez alapvető fontosságúak a jelen kötetben található késői tanulmányok. A De correptione et gratia, a De natura et gratia és a De praedestinatione sanctorum címen ismert szövegek azonban nem pusztán önmagukban érdekesek, hiszen nemcsak a hippói püspök kegyelemtanába engednek bepillantást, hanem feltárják antropológiai álláspontjának alapvető vonásait is, és segítségükkel nemcsak Ágoston, hanem késői ellenfele, Pelagius, illetve egyes korabeli szerzetesi közösségek gondolkodását is megismerhetjük. A szövegek így páratlanul értékes forrásul szolgálnak az Ágoston-korabeli nyugati egyház teológiai vitáit illetően.

A szenvedő ember stációi

E könyv nem tesz kísérletet a Jób könyvével kapcsolatos valamennyi kérdés megválaszolására, amiképp e szemléletmódok teljes palettájának lefedésére sem. Ellenkezőleg, a bevezető fejezetben Konrad Schmid nyújt elemző betekintést a könyv felépítésébe, amely a könyvet teljes egészként láttatja. Az ezt követő fejezetekben Manfred Oeming ad éles látleletet a könyv különböző felvetéseiről, beleértve a dialógusok összefoglalását, Jób monológját, Elíhu beszédét ("az ellen-monológot"), Jób találkozását Istennel és az út végállomását. A két szerző tudományos és teológiai megközelítése a könyv közérthető, gazdagító olvasatát nyújtja.

Ezek az írások a Nyugatot hitünk alapvető kérügmájára emlékeztetik, s teszik mindezt saját problémáinak nyelvén, erős, de egyszerű líraisággal hangsúlyozva Krisztus győzelmét a pokol és a halál (minden formája) fölött. Az Egyházat a feltámadás szentségeként láttatják, melyben a halál birodalma a bennünket itt és most élő lénnyé tevő Lehelet birodalmává változik.

Manassé imája a bibliai irodalom egy kevéssé ismert deuterokanonikus (protestáns szóhasználattal: apokrif) könyve. Ez az egyik legszebb korai zsidó imádságunk, amely bizonyítja azt is, hogy az ima nem kísérő jelensége, hanem forrása a cselekedeteknek.

Bevezetés - fordítás - jegyzetek

Jób testamentuma az ún. ószövetségi apokrif, másként pszeudoepigráf iratok hosszú sorának egyik darabja. Olyan írás tehát, amely az ószövetségi Jób könyvével áll szoros kapcsolatban, de amely mégsem tartozik a kanonizált ószövetségi, sem pedig az úgynevezett deuterokanonikus könyvek sorába. E mű sajátos darab a szép számmal fennmaradt s az úgynevezett testamentum-műfajt képviselő iratok sorában. Görög kézirataiban teljes és viszonylag jó szövege maradt fenn. Ezekből készült most első magyar fordítása, elsősorban a szélesebb körű olvasóközönségre való tekintettel.

A hazai tudományos irodalom mindmáig adós azzal, hogy érthető, s többé-kevésbé átfogó bevezetést nyújtson a zsidó-keresztény kultúrkör angyalokra vonatkozó elképzeléseinek alapjaiba. E hiányt pótlandó, kötetünk egy a Sapientia Főiskolán, 2010-ben tartott szimpózium anyagából kiindulva kutatja az ókori és középkori angyaltan(ok) jellegzetességeit.

Aki a Miatyánk szavait mondja, olyan térbe lép, ahova már számtalan ember belépett. Ez a tér mérhetetlenül nagy, úgyhogy mindenki, aki a Miatyánkot akarja imádkozni, helyet talál magának benne, s mindannak, ami foglalkoztatja: megannyi kérdésének, kérésének és vágyának. De miért is imádkozunk valójában, amikor a Miatyánkot mondjuk? Mit érthetett Jézus az általa tanított imádság egyes kérései alatt? A neves német teológus könyve erre a kérdésre keresi a választ közérthető, elgondolkodtató formában.