Babos István meséi

A magyar honfoglalás-hagyomány megszerkesztése és népszerûsítése a XVIII-XIX. században

A szerző a népnek szánt népszerű olvasmányok nemzeti narratívájának alakulását követi végig, azt a folyamatot, amelynek során az elit soraiban a középkorból fennmarad nyomok alapján megkonstruálódott a honfoglalás elbeszélése, majd a középosztály szűrőjén keresztül popularizálódott, a célközönség igényeihez alkalmazkodott.

E tanulmánykötet Zrínyi Miklós főművének, a Szigeti veszedelemnek az imitációs technikáját vizsgálja. Maga a téma a magyar irodalomtörténet és az összehasonlító irodalomtudomány egyik klasszikus témája: a szöveg epikus párhuzamainak keresését és értelmezését még Kazinczy Ferenc kezdte el, majd Arany János egyik legfontosabb irodalomtörténeti és elméleti megnyilatkozását, a Zrínyi és Tassót szentelte a témának.

„A könyv megtéveszt és irányt mutat, mélyre visz és magasra, mindent betöltő örökös hermészi játéktér, hisz minden könyv egy másik is, és a másik megint egy másik: a teknősön hárfázó Hermész csintalanságsorozata.Ez az utazás kimozdítottság a mindennapokból, lehetőség a „minden megtörténhet”-re, kitettség az ismeretlennek, az ismeretlenbe:az olvasás könyvutazás, az olvasó utazó, a könyv a szerzőtől elvált pszychopompos Hermész tisztét és szerepét veszi át. Hermész a könyvben visz üzenetet, mely az isteni szó értelme és értelmezendője is.”