Hasonló termékek
Tegnap is van, nem csak holnap
Arday Gézával beszélget Borbély László
Újságok és újságolvasók Ferenc József korában
Mely újságok számítottak a kor átlagolvasójának kedvenc lapjai közé, milyen élményvilágot, értékeket, ízlést közvetítettek? Egyáltalán hol és hogyan olvastak, kikből tevődött össze az olvasópublikum? Léteztek-e bizonyos kultúrális minták, standardok, fogyasztási szokások, amelyek végiggördültek a 19. századi Európán, és sajátos közép-európai színekkel egészültek ki? Ezekre a kérdésekre próbál válaszolni a könyv szerzője, egy speciális sajtótípus vizsgálata segítségével.
Az információtól a műveltségig
Ez a kötet egyszerre kíván szólni az érdeklődő nagyközönséghez, fogódzót adni a pedagógusok kezébe, de legfőképpen tankönyvként szeretné szolgálni a hazai felsőoktatást, elsősorban a pedagógusképzést és a könyvtárosok, információs szakemberek képzését.
A folyóiratok kultúrája az elektronikus kor szemszögéből
Az utóbbi tíz évben a digitális folyóiratok részévé váltak nemcsak a tudományos életnek, de a mindennapoknak is. A folyóiratok kultúrája robbanásszerűen átalakult, és a folyamat ma is tart. Kötetünk angol és magyar nyelvű tanulmányai a digitális korszak folyóiratainak sajátosságait vizsgálják. Milyen lehetséges és már megvalósított formái vannak e műfajnak? Milyen viszonyban van ez az új jelenség a nyomtatott sajtóval? Milyen új tudományos eredményeket kínál a folyóiratok hiperlinktechnikájának elemzése? Olcsóbbá és demokratikusabbá válik-e a tudományos munka, vagy éppen ellenkezőleg, csak a meglévő egyenlőtlenségek termelődnek újra a digitális világban is? Milyen társadalmi-gazdasági változásokba tagozódik bele a folyóirat-kultúra átalakulása? A kötet egy nemzetközi együttműködés révén létrejött konferencia előadásait tartalmazza.
A rejtélyes Aeneis - Aeneis-tanulmányok
Az eltérő nézőpontok érvényesítése és megértése a termékeny irodalomtudományi tapasztalatcsere éltető eleme. Az elméleti állásfoglalások, elemzési módszerek és szöveginterpretációk hiteles értékelését nagymértékben elősegíti a folyamatos szakmai párbeszéd. A Párbeszéd-kötetek célja, hogy számaiban egy-egy kiválasztott irodalomtörténeti korszakot, alkotót, művet, teoretikus kérdést tárgyaló tanulmányokat egymás mellé helyezve különböző megközelítési módokat mutasson be. A sorozat első kötetét Ösvények Turgenyev és Dosztojevszkij művészi világához címmel az ELTE Eötvös Kiadó adta ki.
Idegen és Más
Azonos, más, idegen és ellenség. Ez az írás mindössze arra törekszik, hogy megpróbáljon eszmetörténeti szempontból néhány alapvetést megfogalmazni, mindenféle kizárólagosság igénye nélkül, fenntartva a tévedés lehetőségét (és jogát).
Leírás
A tizenkilencedik és huszadik századi olasz irodalom egy sajátos szeletével, a fantasztikus művekkel és szerzőikkel foglalkozik Lukácsi Margit monográfiája. A szerző három nagy téma köré szerkesztve teszi közzé tanulmányait, érintve minden fontos, említésre méltó, komolyabb hatást gyakorló írást, alkotót és trendet. Általános jellegű bevezető dolgozata után az a négy tanulmánya olvasható, amelyek keretei között az olasz irodalmi kritika Tzvetan Todorov 1970-ben publikált, máig alapvetőnek számító fantasztikumelméletére adott válaszait elemzi; ennek lényege, hogy Todorov a huszadik századtól kezdve értelmetlennek ítéli a fantasztikus elbeszélés műfaját, elsősorban a pszichoanalízis megjelenésével indokolva, amely teóriája szerint átvette a tudattalan feltárásának, immár nem csak szimbolikus értelmezésének szerepét. Ennek kapcsán négy szerző - Italo Calvino, Neuro Bonifazi, Lucio Lugnani és Remo Ceserani - fantasztikus novellái is mérlegre kerülnek. A folytatásban Lukácsi Margit a műfaj tizenkilencedik századi eredetét kutatja, olyanokra kitérve itt, mint a Scapigliatura elbeszélései, Leopardi vonatkozó írása s ennek későbbi recepciója, illetve a pikareszk és fantasztikum a Pinocchio kalandjaiban. A harmadik részben az olasz fantasztikus irodalom főbb irányzatait ismerteti: szó esik a metafizikus irodalomról, a mágikus realizmusról, illetve az önálló utat képviselő Dino Buzatti, Tommaso Landolfi és Italo Calvino műveiről. Az irodalomtörténeti, italianisztikai gyűjteményekbe javasolható, gazdagon jegyzetelt szakkönyvet részletes forrásjegyzék zárja.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Lukácsi Margit |
Megjelenés | 2016 |
Terjedelem | 184 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 9789634140887 |