A kötetek az 1918. novemberi forradalom és a császárság bukását követő Németország két meghatározó korszaka, a weimari köztársaság (1919–1933) és a nemzetiszocialista diktatúra (1933–1945) egyedülálló elemzését és forrásfeltárását tartalmazzák.
 

1914. ​július végén a négy nagyhatalom (a Német Birodalom, Ausztria–Magyarország, Franciaország és Oroszország) – különböző gyarló megfontolásból – tudatosan vállalta az európai háborút, s azért valamennyien felelősek voltak. Létfontosságú érdekeik kölcsönösen kizárták egymást, ez vezetett az általános háborúhoz.

A német császárságot 1871. január 18-án, a győztes németfrancia háborút követően a versailles-i palota tükörgalériájában kiáltották ki. A porosz Hohenzollern-dinasztia vezetésével, kisnémet bázison először alakult meg a németek nemzeti állama. A császárság bel-és külpolitikai fejlődésére 1890-ig első kancellárja, Otto von Bismarck személyisége nyomta rá bélyegét. A Német Birodalom a 19. század utolsó évtizedeiben jól fejlett ipari állammá vált.

Összegzés és dokumentumok

Az NDK 1949. október 7-én az NSZK-hoz hasonlóan megszállási rendszerből jött létre. Társadalmának átalakítása két tényezőn alapult: a szovjet megszálló hatalmon, valamint a német kommunizmus hagyományán és ideológiáján. Az ország a Szovjetunió befolyási övezetének legnyugatibb európai előőrse lett; területén 380 ezer fős szovjet katonaság állomásozott. Jelenlétük az ország belső stabilitását és a NSZEP hatalmon tartását szolgálta, s garantálta az NDK külső biztonságát.

Törvényhozás és törvénykezés az ókori Athénban

 Lengyelország a Szovjetunió és Németország „életterében” (1914–1945)

A ​kötet egyedülálló érdeme, hogy a módszeresen elkövetett katyńi tömeggyilkosságokat történeti hátterükbe helyezi, érvelését a legújabb nemzetközi kutatási eredményekre alapozza, s először közli e témakör legfontosabb dokumentumait. Így egyfajta sajátos történelmi narratívát kínál.

Szabó Miklós és Borhy László akadémikusok több évtizedes kutatási tapasztalatukra és tudományos eredményeikre támaszkodva készítették el ezt az összefoglalást, amely részletesen és széles földrajzi valamint történelmi és kulturális összefüggéseiben taglalja Magyarország területe késő vaskori népeinek és római kori lakosságának történelmét.

Titus Livius 142 könyvből álló történeti művében Róma alapításától egészen saját koráig, a császárkor elejéig írta meg a Római Birodalom történetét. Akár a többi ókori történeti mű, ez is a szépirodalom körébe tartozik, és jóllehet fontos hagyományokat dolgoz fel a maga szempontjai szerint, valójában többet mond el saját koráról, az Augustus-korról, mint a régmúlt időkről. A monumentális műből már az ókorban kivonatok, összegzések készültek. Részben ez az oka annak, hogy mi már csak az I-X. és XXI-XLV. könyveket olvashatjuk teljes formájukban. Ezeket, az elveszett könyvek kivonataival és töredékeivel kiegészítve, Kis Ferencné és Muraközy Gyula fordításának átdolgozott, nyelvileg és stilisztikailag felfrissített változatában veheti most kézbe az érdeklődő olvasó, kibővített és modernizált jegyzetapparátussal.