Hasonló termékek
Antifilozófusok. Huszonöt időszerű kérdése a kereszténységhez
A könyv olyan radikális keresztény, vagy a kereszténységen töprengő gondolkodók, alkotók egy-egy kérdését mutatja be, akik az európai bölcseleti hagyománynak a görög hagyományoktól eltérő, más fókuszát teremtették meg. Ez részben az akadémiai filozofálással való szembehelyezkedésből, részben pedig e gondolkodók többségére jellemző keresztény hitükből ered. Közös bennük az, hogy a kereszténységhez intézett kérdésük magában rejt egy antifilozófiai hozzáállást, éspedig azáltal, hogy elfogadják azt a kihívást, amelyet Pál apostol a Korinthusiakhoz írt I. Levelében a kereszténység gondolkodási formájáról adott: a keresztről való tanítás őrültség a filozófus elme számára - illetve Pascallal szólva: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene nem a filozófusok istene. Az antifilozófus kifejezés Alain Badiou terminusára utal, aki Pál apostolt nevezte így. A szerzőnő kérdése ez: Vajon együtt tudunk-e még gondolkodni a nagy keresztény írókkal és alkotó egyéniségekkel, vajon megmozdítanak-e bennünk valamit azok az elementáris egzisztenciális kérdések, melyek foglalkoztatták őket a Bibliával folytatott beszélgetéseik során? Vajon van-e még a keresztény gondolkodásban elég élet ahhoz, hogy átvegye a stafétabotot ezektől és persze más elődöktől.
Kapcsolatban – Istennel és emberrel. Pszichológiai és bölcsészeti tanulmányok
A személyközi kapcsolatok építő és károsító hatásainak vizsgálata napjainkban általánosan elismert, népszerű kutatási téma. Tudományos elméletek sora érinti, tárja fel és rendszerezi e terület újabbnál újabb kihívásait, melyek a 21. században is igen sokrétűek, hiszen a kapcsolati terek a globalizációval a végtelenbe nyúlnak, s nemcsak a hétköznapi kontextus színezi át és alakítja emberi viszonyainkat, hanem a virtuális valóság és annak sokszor korlátok nélküli információáradata is. Hogyan viszonyulunk tudományos megközelítésben az interperszonális viszonyok gazdag területéhez? Kötetünk pszichológiai, bölcsészeti, teológiai és társadalomtudományi területen, négy tematikai egységbe rendezve, több nézőpontból enged betekintést e jelenség spektrumába: a kapcsolatok egészségét, fejlesztő erejét, árnyoldalait bemutatva és rámutatva az Isten iránti, sajátos spirituális kapcsolat vonatkozásaira is.
A keresztény erkölcs alapelvei
A kötet három tanulmánya három eltérő nézőpontból, de azonos irányultsággal közelíti meg a keresztény erkölcs alapelveinek sokat vitatott kérdését. Heinz Schürmann írása azt vizsgálja, mennyiben tekinthetők kötelező érvényűnek az újszövetségi, elsősorban is a Pál apostol által kifejtett erkölcsi intések. Joseph Ratzinger a kereszténység lényegét a helyes tanítással illetve a helyes életgyakorlattal azonosító megközelítések feszültségének terében a hit és az erkölcs normatív szabályozásának kérdését vizsgálja. Hans Urs von Balthasar kilenc átfogó szempont bemutatásával a keresztény etika egészét vázolja fel: az újszövetségi kinyilatkoztatásban megvalósuló beteljesedés elemzésén kívül kitér a keresztény erkölcs nem-keresztény előfeltételeire és a kereszténység "utáni" antropológiai etika problémáira.
Hit és gondolkodás
Tanulmányok Mezei Balázs köszöntésére
Egyházi intézmények jogi szabályozása
A jelen publikáció immár a sorozat negyedik kötete, amely az ,,egyházi intézmények jogi szabályozása" címet viseli. Ennek megfelelően a Katolikus Egyház egyes, napjainkban különösen aktuális ,,intézményei" kerülnek bemutatásra.
Az erkölcsi nevelés új perspektívái
"A különböző nézőpontú pedagógiai-szakmai viták erőterében igen fontosnak és szükségesnek tartom azt, hogy a társadalom jövőjét is formáló erkölcsi nevelés kérdéseiben az Olvasót egy szerteágazó és izgalmas szellemi kalandra hívjam."
Dr. Pálvölgyi Ferenc
Keserű igazságok
Olvasmányos írásokat tartalmaz a kötet, pedig igencsak keserűek azok az igazságok, amelyeket lebilincselő stílusban és közérthetően örökít meg a szerző. Nem csak az erkölcsi eltévelyedéseket, botlásokat rója fel szellemi életünk bálványozott hírességeinek, hanem könyörtelenül leleplezi a szocialista-korszak álnokságait, hamisításait, téveszméit és embertelenségeit.
Jogi diagnózisok
A COVID-19 - világjárvány hatásai a jogrendszerre
A 2020-as esztendőt a koronavírus okozta COVID-19 betegség határozta meg szerte a világban. Amíg nem áll rendelkezésre hatékony védőoltás vagy gyógyszer, addig elsődlegesen a jogi szabályozás teremti meg a védekezés alapjait. Ezek a szabályok pedig, bár ideiglenesek, jelentős mértékben változtatnak a jogrendszer működésén és a szabályok tartalmán. A Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete a járvány kezdete óta vizsgálja az ezzel összefüggő kérdéseket hazánkban és nemzetközi összehasonlításban.
Leírás
Krisztus felszólítását adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené! (Mt 22,21) Többnyire a szétválasztás értelmében fogjuk fel, pedig Krisztus tanításában az Isten és a felebarát szeretete mindig a legszorosabb egységben van, ezért a fenti mondatot az összetartozás szellemében is értelmezni kell. Eszerint ha megadjuk az embereknek, ami az embereké, akkor ezzel Istennek is adunk. S fordítva: csak akkor tudjuk megadni az embereknek, ami az embereké, ha megadjuk Istennek is, ami az övé. Így az erkölcs és a vallás világa egymást erősíti és tisztítja, amire korunkban égetően szükség van. Amikor az Isten iránti tiszteletben igényesek vagyunk, akkor ez visszahat az embertársainkkal s önmagunkkal való viszony igényességére is. Amint viszont az igaz Isten felé lazul az erkölcsi igényesség, az magával rántja az ember iránti tiszteletet is. A jelen kötet a vallásosság erényét járja körül, hogyan kell igényesnek lenni az imádságban, a szent dolgok tiszteletében, mi az értelme a vasárnapnak, az ünneplésnek, s melyek a fő bűnök ezen a területen. A könyv áttanulmányozása során ki fog derülni, mennyire fontos az erkölcsi életvezetésünkhöz a vallásosság erényének igényes megélése, mennyire nélkülözhetetlen a morál lelkének elmélyítése ahhoz, hogy a morál testét, mindennapi döntéseinket jól vezethessük. Lassan belátjuk az ősi bibliai mondat igazságát: Akik a szenttel szentül bánnak, megszentelődnek (Bölcs 6,10).
A szerzőről:
Papp Miklós (1972) görög katolikus áldozópap, morálteológus, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezető docense, a főiskolán működő Etikai Intézet és Családteológiai Intézet vezetője.
Paraméterek
| Kiadó | L' HARMATTAN KFT. |
| Oldalak száma | 528 |
| ISBN | 9789632369365 |
| Kiadás éve | 2015 |
| Sorozat | Sapientia - Teológiai Etika könyvek sorozat |
