Hasonló termékek
Variációk az együttélésre
Közösségfolyamatok és az etnicitás három nyírségi település példáján
Manu törvénykönyve
A Manu törvénykönyve - melynek első teljes, magyar nyelvű kiadását fogja kezében az olvasó - tehát a hindu társadalom, valamint az emberi élet egészére kitérő értekezés, s ily módon rendkívül értékes és hasznos olvasmány nemcsak az ókori, de a mai India megismeréséhez, megértéséhez is.
Hitben növekedni
ÕSI GYÖKEREK ÉS ÚJ HAJTÁSOK
Tanulmányok Németh Dávid hatvanötödik születésnapjára
Túl a literalizmuson
A könyv témája a Biblia magyarázatának új iránya: a Szentírás teológiai értelmezése. A szerző a „Túl a literalizmuson és a liberalizmuson“ című röpiratának publikálása után gondolkodó párbeszédre hívott hazai keresztény teológusokat és lelkészeket.
Isten szava minden napra 2018
Az imádság Isten meghallgatása és a hozzá való beszéd: az Isten Szavára irányuló figyelem az Úrral folytatott párbeszéddé válik, és ez ajtót nyit az Evangéliumhoz azok előtt is, akik még nem hallottak róla. Nekünk, nehéz időket élő férfiaknak és nőknek Jézus buzdítása, hogy mindig és fáradhatatlanul imádkozzunk, azt jelenti, hogy imádkozzunk híven…
Isten maszkjai
'Luther olvasása közben'
Luther éppen 500 évvel ezelőtti wormsi parrhesiájának (bátor kiállásának) hamleti tétje volt: "lenni vagy nem lenni". Lehetséges-e a lelkiismeretnek engedve kiáltani a felismert igazság ügyében, ha a világ ostobának tartja ezt a magatartást?
Leírás
A kötet a Magyarországon 2010 és 2020 között épült református templomok tizenöt szép példáját mutatja be. A válogatást főképpen az a szándék határozta meg, hogy rávilágítson a magyar református templomépítészetben érvényesülő kortárs építészeti tendenciákra, és arra, hogyan illeszkednek ezek az alkotások az általánosan jellemző magyar építészeti megoldásokhoz.
A kötetbe válogatott templomokról írt tanulmányokat gazdag képanyag illusztrálja. Az építészeti szempontból készült tanulmányok a Károli Gáspár Református Egyetem művészettörténet szakos hallgatóinak és oktatójuk, Ordasi Zsuzsanna művészettörténész, egyetemi docens munkái, a 2019/2020-as tanév tavaszi félévében tartott "Kortárs tendenciák a magyar építészetben" című szeminárium keretében folyt kutatómunka gyümölcsei. A közös feldolgozás lehetőséget teremtett az önálló kutatási folyamatok elsajátítására és szervesen illeszkedett a hallgatók művészettörténeti tanulmányaiba is.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Ordasi Zsuzsanna |
Megjelenés | 2021 |
Terjedelem | 147 oldal |
Kötészet | kartonált, ragasztókötött |
ISBN | 9789634147602 |