Hasonló termékek
Magyarország története az ókorban: Kelták és rómaiak
Szabó Miklós és Borhy László akadémikusok több évtizedes kutatási tapasztalatukra és tudományos eredményeikre támaszkodva készítették el ezt az összefoglalást, amely részletesen és széles földrajzi valamint történelmi és kulturális összefüggéseiben taglalja Magyarország területe késő vaskori népeinek és római kori lakosságának történelmét.
Régenvolt háziállatok
Bevezetés a régészeti állattanba
A régészeti kutatás szerves részeként végzett természettudományos vizsgálatok növelik a régészeti leletek ismerettartalmát, megkönnyítik az egykori természeti környezet rekonstrukcióját és a korabeli emberek életmódjának, műveltségének tisztázását.
Ökonómia és ökológia
Tanulmányok az ókori gazdaságtörténet és történeti földrajz köréből
Vér Ádám, assziriológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Vallástudományi Központjának tudományos munkatársa, az Ókor folyóirat szerkesztője. A L'Harmattan Kiadónál legutóbb A megértés mint hivatás. Köszönő kötet Erdélyi Ágnes 70. születésnapjára című könyv társszerkesztője.
Orvoslás az ókori Mezopotámiában
A mezopotámiai gyógyító rítusok elmélete és gyakorlata
A mezopotámiai kultúra nem csupán az általunk ismert legrégebbi ókori civilizációk egyike, hanem a legtöbb és leginkább sokféle forrással bíró ókori kultúra. E megállapítás az ókori orvoslás területére is igaz.
A hatalomgyakorlás lehetőségei és korlátai a Hettita Birodalomban
A Hettita Birodalom mintegy 400 éven át (ca. Kr.e. 1650 és 1200 között) az ókori Közel-Kelet egyik legjelentősebb államalakulati közé tartozott, emléke mégis szinte nyom nélkül tűnt el. Története az erőteljes katonai expanzió és súlyos krízisek hullámzása jegyében telt, amelyek új kihívások elé állították és megújulásra késztették a birodalom államapparátusát.
Leírás
A Magyar Tudományos Akadémián 2008 novemberében az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének tudományos mûhelyében készült elõadások hangzottak el, és ezeknek az elõadásoknak az írott, szerkesztett változata alkotja a L’Harmattan Kiadó Bibliotheca Archaeologica sorozatának újabb kötetét. Az írásokat nem a régészeti könyvekben szokásos idõrendbe sorakoztatva találja meg az Olvasó, hanem a Platón által megnevezett princípiumok némiképp átrendezett sorrendjében, bemutatva ezzel a régészet új és korábban talán ismeretlen dimenzióit. Az elsõ négy tanulmány a levegõ régészetével foglalkozik (Czajlik Zoltán, Bödõcs András, Bartosiewicz László és Bózsa Anikó, Borhy László). A következõ írások a régészet hagyományos területére, a földre vezetnek, megközelítési módjuk mégis újszerûnek tartható(Raczky Pál és Anders Alexandra, Timár Lõrinc, Vida Tivadar, V. Szabó Gábor). A kötetet a tûz (Belényesy Károly) és a víz (Tóth J. Attila) régészetének egy-egy tanulmánya zárja.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Anders Alexandra,Szabó Miklós,Raczky Pál |
Megjelenés | 2010 |
Terjedelem | 158 oldal |
Kötészet | ragasztott, keménytáblás |
ISBN | 9789632362311 |
Sorozat | Bibliotheca Archeologica sorozat |