Hasonló termékek
Ugyanaz a szépség
„A kulisszák mögé nem könnyű bejutni” – írja Mogyorósi László is, de annak, aki olyan nyelv-, ritmus-, rím-, formaérzékkel megáldott, s aki olyan mesterségbeli tudással és tudatossággal felvértezett, mint ő, kell, hogy esélye legyen ma is.
Elek Tibor
A tiszta ész
Újjáélesztem könyvem: tetszhalott – vagy hordják széjjel a kutyák, ahogy a goaiak hordták széjjel Xavéri Szent Ferenc testét.
Élni a mélyben
Czifrik Balázs költő, szerkesztő 1975-ben született Győrben. Előző kötete Híd, hullám, háló címmel jelent meg a JAK-Kijárat gondozásában 2001-ben.
kié ez az arc
Van-e arca egy téli padnak, egy varjúnak, egy erdőnek, a szélnek? És van-e arca az embernek?Arc-e még az, ami folyamatos változásban, áramlásban, időben létezik, ami nem hagy időt már arra sem, hogy otthonossá és ismerőssé váljék, ami szüntelen vándorlásként határozza meg a beszédet? És vajon a beszéd képessége, a hangszükségképpen feltételezi-e az arc létét?
Kitérő
Leültünk az ágyra, kezét a combjára tette.
– Ma is a Süsüben vagyok.
– Látom.
Hanyatt feküdt, felhajtotta a zöld ruhát.
– Egyébként ez a kínálat.
Egymás szájának estünk. Sosem csókolóztunk annyit, mint ezen a délutánon. Öleltem, a hátát, karját simogattam. Kibújtattam a ruhából, legörgettem a bugyiját. Cirógattam az arcát, a hajára leheletfinomságú puszikat adtam. Ujjaim becsúsztak a szájába, harapta, nyelte őket.
Ördög
„Málik Roland neve beszél. Nemcsak a lovagi kereszt-, hanem a muszlim vezetéknév is. Eszerint a poklok kapujának őrző angyala ő. Egyszerre két irányban őrködik: kifelé és befelé.”
Leírás
„Sopotnik Zoltán (alanyi) költészete a megfigyelő és a megfigyelt viszonyát problematizálja: hogyan láthatja kívülről magát az, aki befelé figyel? Milyen élményanyagtól fosztja meg magát, aki szakmája szerint dokumentál, hogyan változtatja meg a megfigyelés tárgyát a megfigyelés ténye? Ám nála ezek a kérdések elsősorban nem ismeretelméleti, hanem etikai (és persze esztétikai) jelentőséggel bírnak. A költészet Sopotniknál az őszinte beszéd terepe, már amennyiben lehetséges ilyen. Az őszinteség ebben az értelmezésben kompromisszummentes, provokatív, kőkemény és lényegre törő. (Az gyógyít, ami fáj. – És ami fáj, arról legalább tudjuk, hogy megvan.) Kerüli a jólformáltságot, mert az ellentmond valóságtapasztalatának, és nincs benne jólnevelt, eminens igyekezet, hogy ezt a tapasztalatot művészetté formálja (hazudja). (»Nincs bennem semmi vonzalom a tökéletes iránt.«) Ha almára fáj a foga, nem írja a rímkényszer kedvéért azt, hogy: kedvenc növényem a retek, amit nagyon szeretek. Majd’ minden verse lázadás a közkeletű költészet-definíciókkal szemben. Alaptónusa a fájdalmas, sértődött gúny, amivel nem csak az (irodalmi) világ (valósnak vélt) visszásságait, de saját élethelyzetét, szerepét is kommentálja: »Most melyik legyek: ember vagy költő?« – teszi fel a költői(?) kérdést a kötet záróversében.”
Peer Krisztián
SOPOTNIK ZOLTÁN 1974-ben született Salgótarjánban. Első kötete: Krokodil (2003).
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Sopotnik Zoltán |
Megjelenés | 2006 |
Terjedelem | 72 oldal |
Kötészet | puhatáblás |
ISBN | 9639683361 |
Sorozat | JAK füzetek |