Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

A kötetben olvasható politikai anekdoták többsége a pártállami rendszer négy évtizedéhez: kiépüléséhez, „tündökléséhez” és bukásához kötődik, kisebb részük pedig a korszak előzményeihez, illetve a rendszerváltás után is továbbélő nyomaihoz, hatalomfelfogásához és mintáihoz. A történetek teljes időspektrumából hét évtized sajátos történelme, a történelem láthatatlan arca rajzolódik ki. Az egyik politikai rendszerből a másikba, a diktatórikusból a kevésbé diktatórikusba való átmenet kedvez ugyan annak, hogy kibeszéljük magunkból az ilyen típusú élményeinket is, de annak is, hogy a gyógyító feledés homályába süllyedjenek. Egyik-másik történet talán megnyitja az emlékezés csatornáját. Az utánpótlás apropóját pedig – úgy tűnik – a történelem folyamatosan biztosítja.

Többet a könyvről
Elérhetőség:
Raktáron

Láthatatlan történelem - Politikai anekdoták 1942–2012

20%
2.100 Ft 1.680 Ft
Menny.:db

Hasonló termékek

Gyártó: G. Fodor Gábor

Kérdéstilalom

A könyv egy sötét időben élő filozófus politikai filozófiájának rekonstruálására tesz kísérletet. Eric Voegelin \(1901-1985) volt az a politikai filozófus, aki a modernség válságát diagnosztizálva legfőbb céljának tekintette, hogy a politikatudományt megrendült helyzetéből helyreállítsa. Voegelin saját feladatának a válság leküzdését, a rend helyreállítását,a valóság és egyben a politikai visszaszerzését tekintette. Ezt a feladatot egyenértékűnek gondolta a politikatudomány megújításával. A megújuláshoz azonban Voegelin szerint nem előre, hanem vissza kell lépni, egészen a klasszikus politikai filozófia szemléletmódjáig.

1.850 Ft 1.480 Ft
Gyártó: Szarka Klára

Az árral szemben - Beszélgetések Krausz Tamással

Krausz Tamás a Beszélgetésekben a mai világ, a hazai és részben a nemzetközi politikai színtér fejlődésének alapkérdéseiben foglal állást. A nagy történelmi alternatívák, fordulópontok értékelésén túl az értelmiség mai szerepvállalásán, a magyar és a kelet-európai szellemi és politikai útkeresések problémáin töpreng. Kritikai szempontokat kínál a mai fősodor; a nacionalista és liberális politika és gondolkodásmód megközelítéséhez is.

1.500 Ft 1.200 Ft

Magyarország a nemzetközi környezetpolitikában

Hogyan születnek a kormányzati döntések? Miért teszi a kormányzat éppen azt, amit? A kötet a közpolitika ezen alapkérdéseiből indul ki, konkretizálva azokat a nemzetközi környezetpolitika területére. Elemzésünk azt igyekszik feltárni, hogy milyen motívumok, tényezők hatására döntött úgy a magyar kormányzat, hogy részt vesz és éppen olyan módon vesz részt, ahogy tette a globális környezetvédelmi együttműködésben, egészen pontosan az éghajlat-változási és a biodiverzitási rezsim munkájában.

1.900 Ft 1.520 Ft

Kiegyensúlyozottság és kampány a médiában

A politikai újságírásra fordított figyelem különösen kampányidőszakban nő meg, a kampányok pedig a 2000-es évek eleje óta egyre sűrűbben követik egymást. A politizáló nagyközönségnek hol az európai parlamenti, hol a magyar országgyűlési, hol az önkormányzati választásokra való készülődést, hol pedig a különböző pártok által indított népszavazási kezdeményezések előkészületeit kell figyelemmel követnie.

1.900 Ft 1.520 Ft

Leírás

A ​politikai anekdoták különleges tömörséggel képesek bonyolult hatalmi viszonyokat érzékeltetni. Szociológiai értéküket az adja, hogy személyes élményeket, megtörtént eseményeket, helyzeteket idéznek fel és adnak tovább. Nemcsak a történelem különleges mozaikdarabjai, hanem az adott kor társadalmi értékítéletének a dokumentumai is. Gyakran olyan korból valók, amelyik nem tűri meg a nyilvánosságra hozatalukat. A történetek a mindennapi élet apró ütközeteinek fegyverei. Azzal, hogy feltárul bennük egy magatartás, egy viszonyulás, egy rendszer abszurditása, lehetőséget nyújtanak a mesélőknek és hallgatóknak az állásfoglalásra. Egy, a meglévőtől eltérő morális rend alapján kínálnak alternatív valóságértelmezést. Tágítják a kimondhatóság határait, építik a kollektív emlékezést és erősítik az együvé tartozás élményét. Amikor csattanójukon nevetünk, az adott hatalmi konstelláción is nevetünk. Szimbolikus elégtételt nyújtanak: ha utólag is, ha csak néhány pillanatra is, de virtuálisan helyreállítják a valóságban megbillent igazságot.

A kötetben olvasható politikai anekdoták többsége a pártállami rendszer négy évtizedéhez: kiépüléséhez, „tündökléséhez” és bukásához kötődik, kisebb részük pedig a korszak előzményeihez, illetve a rendszerváltás után is továbbélő nyomaihoz, hatalomfelfogásához és mintáihoz. A történetek teljes időspektrumából hét évtized sajátos történelme, a történelem láthatatlan arca rajzolódik ki. Az egyik politikai rendszerből a másikba, a diktatórikusból a kevésbé diktatórikusba való átmenet kedvez ugyan annak, hogy kibeszéljük magunkból az ilyen típusú élményeinket is, de annak is, hogy a gyógyító feledés homályába süllyedjenek. Egyik-másik történet talán megnyitja az emlékezés csatornáját. Az utánpótlás apropóját pedig – úgy tűnik – a történelem folyamatosan biztosítja.

Paraméterek

Szerzők(vesszővel elválasztva) Szabó Ildikó:
Megjelenés 2013
Terjedelem 214
Kötészet puhatáblás, ragasztókötött
ISBN 9789632366920
Arrow Forward